Tarsoly. Vezérlő kalauz, különféle traktátumok. 4. (Budapest, 1987-88)

EMLÉKEZZÜNK ELEINKRE - Magyar katonaság Zsigmond korában (Dr. Rázsó Gyula)

márvány sírkövén teljes páncélzatot visel, melynek élethű kidolgozásán világosan látszik, hogy gyártóhelye Nürnberg városa, vagy környéke lehetett. Domborműves síremlékén Ozorai Pipo is - olasz származása ellenére - délnémet vértezetben jelenik meg. (Híres firenzei falképén, Andres Castagno mester alkotásán erősen stilizált, lényegében római mintára keletkezett páncélviseletben látjuk.) Feltehetőleg szintén a délnémet iskolához sorolhatók a Zolnay László-féle híres gótikus szoborlelet páncélingei is. A kályhacsempéken és a nem utolsósorban éppen Zsigmond idejében népszerűvé vált címeres leveleken hasonlóan találunk jelentősebb forrás értékű, jól megrajzolt lovagi alakokat. Különösen figyelemre méltó a Szlávnai család 1433-as datálású címeres levele, amelyen jól érzékelhetően látszik a korabeli lovagviselet. A magyar lovagi fegyverzet lényegében megegyezett az Európában általánosnak mondhatóval: hosszú, egyenes kardot, lándzsát, hellyel-közzel buzogányt, rövid tőrt viseltek a lovagok. Védőfegyverül hosszúkás alakú tárcsapajzsot használtak, ez azonban nem igen maradt fenn képes ábrázolásban. Ami a magyar lovagok sajátossága volt - és lényegében hasonló csak a korábbi bizánci katafraktáriusoknál* található meg - arra Matteo Vülani hívta fel a figyelmet. Krónikájában: arról írt, hogy a nehézfegyverzetű magyar lovagok, akik Itáliában megfordultak, többnyire íjat és nyilat is viseltek, tehát ellentétben a csak közelharcra berendezkedett nyugati lovaggal, ők távolharcra is képesek voltak. Más kérdés, hogy a nehézkes lovagi páncél mennyire tette hatékonnyá íjásztevékenységüket. A többi fegyvernem viseletéről csak áttételes utalásaink vannak. A Képes Krónikában látunk kun lovasokat, nagyjából így nézhettek ki fél évszázaddal később, tehát Zsigmond korában is. A későbbi legtipikusabb magyar könnyűlovas, a huszár képes ábrázolásával először a XV. század végén Thuróczy János Krónikájában találkozhatunk, ennél lényegesen szebb ábrázolások vannak Miksa császár Weiskunig-jában. Feltételezhető, hogy hasonló fegyverzettel bírt a XV. század elején is. - Ami a gyalogság képes ábrázolását illeti, Hunyadi János és Mátyás több gyalogost bemutató címereslevelet adott híveinek. Ezek általában cseh-huszita fegyverzeti mintákat tükröznek, ilyenek viszont csak az 1430-as évek óta voltak megtalálhatók Magyarországon. Zsigmond hadseregének többször kellett bizonyítania - olykor bizonyítania kellett volna - hatékonyságát. A király, akit 1433-ban német császárrá is koronáztak, félévszázados uralkodása alatt hosszú háborúkat vívott a délről fenyegető oszmánokkal, az északról támadó huszitákkal és a Dalmáciáért harcba szálló Velencei Köztársasággal. Annak ellenére, hogy a magyar hadsereg részsikereket fel tudott mutatni, mindhárom hadszíntéren összességében kudarcot vallott. Zsigmond katonai reformjai: a katonabárók kinevezése, a hivatásos zsoldosság és a tüzérség nagyobb arányú alkalmazása, a végvárrendszer kiépítése nem saját korában kamatoztak igazán, hanem a későbbi évtizedekben. A Hunyadiak sikeres hadserege ugyanis azokra az alapokra épült, amelyeket még Zsigmond teremtett meg. * íjjal is felszerelt bizánci nehézlovasok. (Szerk. megjegyzés)