Tarsoly. Vezérlő kalauz, különféle traktátumok. 3. (Budapest, 1986-87)

KÜLFÖDÖN JÁRVA - A párizsi Felszabadítási Múzeum (Dr. Zachar József)

Az első terem külön nevet visel, ez a „Dicsőség terme". Itt látható de Gaulle tábornok világhírűvé vált felhívása, amelyet 1940. június 18-án bocsátott ki, elutasítva a fasiszta diktátumot. Bevezető szavai így szólnak: „Franciaország elvesztett egy csatát, de Franciaország nem vesztette el a háborút!" Utolsó mondata pedig ez: „Hazánk halálos veszélyben van, harcoljunk mindnyájan, hogy megmentsük!" A tábornok személyes emléktárgyai mellett a kivívott győzelmet felidéző és a szövetségesekre emlékeztető tárgyi emlékek kaptak itt helyet, így itt látható Sztálingrád maréknyi véráztatta földje is. A földszinten elhelyezkedő két nagyterem közül az egyikben a külföldön szerveződött Szabad Franciaország Erőinek, a másikban a Belső Francia Erőknek a diadalmas útját mutatják be a kezdeti lépésektől a háborús győzelemig. Négy kisebb terem az egyes fegyvernemi emlékanyagot őrzi: ezek a haditengerészeti, a szárazföldi, a partraszálló és a légi erők antifasiszta harcainak legfontosabb eseményeire emlékeztetnek. Az emeleten egy nagyobb teremben a deportációval kapcsolatos anyagokat, a koncentrációs táborokban folytatott náciellenes ellenállásra és fegyveres megmozdulásokra vonatkozó tárgyi emlékeket állították ki. A kiállítás egységes rendező elv szerint épül fel. A 175 tárlóban a Harcoló Franciaország, az Ellenállás és a Deportáció egy-egy jelentős személyiségének személyes tárgyai köré csoportosították az általuk irányított egység harcaira vonatkozó emlékanyagot. Ezek idézik fel az afrikai, más tengerentúli, továbbá európai, így korzikai és franciaországi dicső tetteket, amelyek mögött ott kell látni a legendás Leclerc tábornok (eredeti nevén: Philippe Marié de Hauteclocque) szavaival mindenütt kimondott fogadalmat: „Esküszünk, hogy nem tesszük le addig a fegyvert, amíg szép nemzeti trikolórunk ott nem lobog a strassbourgi katedrális felett." Az e fogadalmat tevőket olyan kiemelkedő egyéniségek vezették, és olyanokra emlékeztet a kiállítás - a már említett de Gaulle és Leclerc tábornok mellett - mint a végső győzelem előtt mártírhalált halt Jean Moulin és halálra kínzott Pierre Brossolette, vagy Marié Pierre Koenig tábornok, Monclar tábornok (tulajdonképpen Charles Raoul Magrin-Verneret) és név szerint ismert vagy névtelen társaik, köztük a Normandia-Nyeman repülőegység tagjai és magyar önkéntesek is. Külön kiemelést érdemel de Gaulle legmagasabb elismerését elnyert négy magyar „társa", a Felszabadítási Érdemrend kitüntetettjei: a Kamerunból indult és számos ütközet után Elzászban hősi halált halt két idegenlégiós, Bakos József őrmester (1902-1944) és Kocsis Imre törzsőrmester (1910-1944), valamint a kétszer súlyosan megsebesült és a későbbiekben a Becsületrend mind a négy elnyerhető fokozatával is kitüntetett Yves dé Daruvar (Daruvári Kacskovics Imre) főhadnagy (1921—), aki Csádtól Németországig vívta végig a felszabadító háborút, és Dr. Révész (Long) Tibor (1902-1976), a későbbi tábornok, aki kezdettől mindvégig a belső ellenállás