Tarsoly. Vezérlő kalauz, különféle traktátumok. 2. (Budapest, 1985-86)

HADTÖRTÉNELEM - Kétszázhetven éves törvény az állandó hadseregről

ilyen kötelezettség még a magyarországi kiállítású huszár- és hajdúezredekre sem vonatkozott, a szükséges fedezetet ezek számára is a birodalmi szintű kormányzat biztosította. A felemás kiútkeresést jól tükrözte az 1715. évi VIII. törvénycikk szövege, amely már a címével is jelezte, hogy az alakulatok felállítása és feloszlatása az uralkodó szuverén joga, míg az igényelt létszám biztosítása és a szükséges pénzösszeg rendelkezésre bocsátása az ország kötelessége: „ VIII. törvénycikk: A nemesi felkelésről és az adózásról. A birodalom védelmére nem elegendő az eddigi magyarországi nemesi felkelés, ezért fel kell állítani egy állandó hadsereget, amely mind helyi, mind külföldi lakosokból állhat. E célból szükséges pénzmegajánlás, amelyről a további országgyűléseken kell tárgyalni." A meglehetősen homályosan megfogalmazott törvényszövegből nem derül ki, hogy a nemesi felkelés mellett továbbra is sor került a vármegyei szervezésű portál is hadak igénybevételére. Az sem egyértelmű, mit értettek a törvényhozók azon, hogy az állandó hadsereg nemcsak hazaiakból állhat. A további események alapján ezt úgy értelmezték, hogy a birodalmi méretű állandó hadsereg Magyarországra eső részét sem csupán magyarokból kell kiállítani. Legfontosabb döntésnek az országgyűlés azt tekintette, hogy az állandó császári-királyi haderő fenntartására szükséges pénzbeni hozzájárulás mértékéről újra és újra maga határozhat. Az új véderő-törvény első alkalmazására az 1716/18-as török háborúban került sor. A bécsi hadikormányzat akkor még nem látta elérkezettnek az időt új magyar ezredek szervezésére, ellenben a magyar területeken állomásoztatott 39 idegenbeli ezred esetében a hadilétszámra való kiegészítést magyar újoncok bevonultatásával rendelte el, továbbá rendkívül jelentős hadiadó kivetésével a hadrakelő sereg eltartásához való magyarországi anyagi hozzájárulásról is intézkedett. A század további dinasztikus háborúiban döntőnek ugyancsak az anyagi-pénzügyi tehertétel bizonyult; a bevetett magyarok száma igen hullámzó volt. Végül is egyidőben maximálisan 12 huszár- és 9 hajdúezred szolgált az állandó hadseregben. Ezek mellett azonban sokan a császári-királyi haderő idegen ezredeiben kényszerültek katonáskodni. Még többen az egyre szaporodó, közvetlen katonai közigazgatás alatt állt határőrvidékekről vonultak hadba. Mellettük pedig folyamatosan harcoltak nemesi felkelők és portális kötelékek is a Habsburg-haderőben. Mindez megnehezíti a XVIII. században katonai szolgálatra kényszerített magyarok létszámadatainak akárcsak megközelítő megállapítását. Zachar József