Tarsoly. Vezérlő kalauz, különféle traktátumok. 1. (Budapest, 1984-85)

Bevezető

„Én pedig benyúltam cifra tarsolyomba S egy-egy karajcárkát vettem a markomba" GARAYJ. Tarsolyt nyújtunk át olvasóinknak, látogatóinknak. Krajcárkát - remél­jük —, találnak benne. Az idén tizedik éve jelentetjük meg a Hadtörténeti Múzeumot ismertető, be­mutató kiadványunkat, programfüzetünket. Harmadik éve, hogy műhelymun­kánkról, a látogatók elől elzárt életünkről, gyűjteményeinkről is hírt adunk. Igyekszünk a rövid írások segítségével egyre jobban megismertetni olvasóinkat tudományos-közművelődési intézményünkkel, a múzeummal. Abban remény­kedünk, hogy érdekes amit írunk és talán olyat is sikerül közölnünk, amit eddig nem, vagy nem így tudtak. A TARSOLY-ból most elővett első krajcárka azt ismerteti, mit is jelent maga a szó. (Ezzel talán azt is megmagyarázzuk, hogy mostantól miért ez a címe füze­tünknek.) Nyelvemlékeinkben a 14. század közepén tűnik fel először. Német jövevény­szó, délnémet (bajor, osztrák) közvetítéssel a Tasche (zseb, táska) kicsinyítőkép­zős változatából, a Taschel-ből magyarosodott tarsollyá. „Ne akaratoc birnotoc tassolt útban..." - írják a Müncheni Kódex-ben a 14. század közepén. „Egy pénze is nincs ueres tarsolyában..." - mondja két ember­öltővel később Ilosvai Selymes Péter Toldi Miklósról szólván. Maga a tárgy jóval régebbi, mint fentebb írott nevének meghonosodása. Már a honfoglalás korában is használatos. Erről bőséggel vallanak 9-10. századi te­metőink sírleletei. A tarsolylemezekről van szó, amelyek egyben honfoglaló őseink ötvösművészetének is kiváló tárgyi bizonyítékai. Az arany vagy ezüst lapból készült, poncolással megmunkált díszes lemezt a tarsoly fedőlapjára he­lyezték. A táskában apró használati tárgyakat tartottak, kovakövet, nyílhegye­ket. A lemezborítás idővel elmaradt, illetve ahol megmaradt, más funkciót ka­pott: felkerült rá a családi címer, jelezve viselőjének a társadalomban elfoglalt helyét. A legtöbb tarsoly fedőlapját a sokkal olcsóbb posztóval vagy bársony­nyal, gazdag hímzéssel díszítették. Ilyen tarsolyok jelennek meg a katonás, magyaros viselet tartozékaként a 16-17. században, szablyatarsoly elnevezéssel. „A szablya tassolyból ki vona az frigy levelet..." - írja Heltai Gáspár krónikájában. Apor Péter a Meta-

Next

/
Thumbnails
Contents