Tarsoly. Vezérlő kalauz, különféle traktátumok. 1. (Budapest, 1984-85)

Kapitányok, generálisok képmásai között járva

Kapitányok, generálisok képmásai között járva A 17-18. századi világi témájú „képírás" legelterjedtebb ága az arcképfestészet volt. Ezidőtájt a magyar festészet még gyermekcipőben járt; elsősorban külföldi, főúri kegyeket kereső vándorpiktorok örökítették meg a magyar tájat, illetve azokat, akik ezt igényelték és meg tudták fizetni. Utóbbi esetben főleg a nemesség jöhetett szóba, annak is vagyonosabb, rangosabb része. Annál is inkább, mert a főúri családok körében már a 16. század végétől általánossá vált, hogy az ősöket ábrázoló festményeket összegyűjtötték és saját képmásaikkal bővítve a sorozatot, ezekkel díszítették kastélyuk tanácskozótermének falát. Az így létrehozott galériában igen gyakran találkozunk hadvezérek és más magasrangú katonatisztek képmásaival; ezek egyszerre hirdették az előkelőséget, a családi dicsőséget és a fényűzést. Ezzel egyidőben a török elleni végvári harcokban vitézségükkel kitűnt alacsonyabb származású katonatisztek is gyakran festtették le magukat hírnevük öregbítésére. Ilyen céllal készült például Miskey István 1650-ből származó arcképe, múzeumi gyűjteményünk egyik legkorábbi darabja. A török uralom alól idegen segítséggel felszabadult Magyarországon a függetlenség kérdése került előtérbe; ez tükröződik a Rákóczi-szabadságharc idején egymás után készülő ezereskapitányi portrékon, amelyeken a korabarokk stílusjegyek alkalmazásán túl újdonságnak számított a magabiztos, életszerűbb megjelenítés is; ilyenek pl. Hellebronth János és Luby György ezereskapitányok portréi. Az 1700-as évek elejéig a katonaságnál nem volt rendszeresített egyenruha, a „hadfiak" ruházata, felszerelése és fegyverzete vagyoni helyzettől és tájegységtől függően eléggé eltért egymástól. A török elleni visszafoglaló háborúkkal egyidőben indult meg az állandó ezredek felállítása, amelyekben már rendszeresített, csupán fegyvernemenként változó uniformisban díszelegtek a katonák. Az 1741-es pozsonyi országgyűlésen a magyar nemesség Mária Terézia iránti hűségének megnyilatkozásaként elhangzott azazóta már szállóigévé vált „Vitám et sanguinem!", s a szót tett: újabb ezredek felállítása követte. Ekkor alakult meg többek között a híres 37. Szirmay-gyalogezred, melyet a Felvidék 9 vármegyéje és 9 városa állított ki. Múzeumunk megbecsült emlékei közé tartozik az említett ezred tisztikarát bemutató festménysorozat, amelyet 1744-ben gróf Esterházy József altábornagy - az ezred új tulajdonosa - a regiment összetartó erejének növelése érdekében készíttetett; ezért is kap hangsúlyt a képeken az összetartozás külső jelképe: az egyenruha. Ez az ismeretlen művész által festett képsor az ezred törzskarának mindenkori tartózkodási helyén, egy közös teremben - társalgó, dohányzó - kapott helyet. Az ezred története - más ezredekéhez