Tarsoly. Vezérlő kalauz, különféle traktátumok. 1. (Budapest, 1984-85)
Csapatmúzeumok - Katonai csoportok történeti-politikai foglalkozásai
ajtajuk. Hasznos módja ez a bemutatkozásnak, a honvédelmi nevelésnek, de segíthet a pályaválasztásban is. Közülük nőtt ki, vált idővel nyilvánossá, ismertté és kedveltté a Hadtörténeti Múzeum várpalotai Tüzérmúzeuma. Lépjen be most velünk együtt a kedves olvasó a ceglédi csapatmúzeumba. Rövid folyosón a névadó Dózsa György életútját követhetjük nyomon, majd korhű öltözetek - 1514-es paraszt, 1848-as huszár, 1919-es tüzér és 1945-ös szovjet gyalogos - között haladunk, hogy máris Cegléd helytörténetének néhány jelentős eseménye villanjon fel. A kiállítási terem „robotinformátora" „hangosított" diasoron mutatja be az alakulat történetét. A házi gyártmányú technika és a jól szerkesztett program a katonák ügyszeretetét, hozzáértését dicséri. Ugyancsak az ő sikereikről szólnak a tárlók kitüntető relikviái és betetőzésül a KISZ Központi Bizottsága vörös vándorzászlaja is. Érdeklődést keltenek az egyéni fegyverek, a tüzér fegyvernem kialakulását szimbolizáló technika, a lakosságtól, intézményektől kapott köszönőlevelek. Sok katonának és laktanyán kívülről érkezett látogatónak ismerős arc tekint vissza a kitüntetettek fényképeiről. KATONAI CSOPORTOK TÖRTÉNETI-POLITIKAI FOGLALKOZÁSAI 1. A Magyar Néphadsereg haladó hagyományai témához javasoljuk A magyarországi feudalizmus korának hadtörténeti emlékei, Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, A Magyar Tanácsköztársaság forradalmi honvédő háborúja c. kiállítások, valamint Az antifasiszta ellenállás és Magyarország felszabadítása c. kiállításrész megfelelő egységeinek megtekintését tárlatvezetővel, utána filmvetítést. 2. Néphadseregünk három évtizedes fejlődése és jelenlegi helyzete témához javasoljuk A Magyar Néphadsereg megalakulása és fejlődése és jelenlegi helyzete témához javasoljuk A Magyar Néphadsereg megalakulása és fejlődése c. kiállításrész megtekintését, utána filmet a Néphadsereg életéről. 3. A Magyar Néphadsereg a Varsói Szerződés tagja, valamint az Osztálytestvéreink, fegyverbarátaink témákhoz javasoljuk a Magyar Néphadsereg megalakulása és fejlődése c. kiállításrész megtekintését, utána filmvetítést (pl. Védőpajzsunk - a Varsói Szerződés tagállamainak hadseregeiről, Pajzs '79).