Tarsoly. Vezérlő kalauz, különféle traktátumok. 1. (Budapest, 1984-85)

"Szúrd és vágd"

az olasz és a német gyalogosok között terjedt el. Az óriási méretű - sokszor ember nagyságú - fegyvert erre kiképzett, válogatott katonák forgatták, akik éppen ezért társaiknál nagyobb zsoldot élveztek. Bástyákra, illetve a parancsnokok, zászlótartók védelmére osztották be őket. A törökkel vívott szakadatlan küzdelem átalakította a harcmódot és a fegyvereket is. Szablyánk hasonlóvá vált a törökökéhez. A hasonlóság olyan nagy, hogy felirat vagy jellegzetes díszítés híján sok esetben nehéz eldönteni eredetét. A török kardpengéket általában kiváló minőségű acélból kovácsolták. A damaszkuszi penge szívósságát és hajlékonyságát különleges készítési eljárásának köszönhette. A 16-17. században a kard pengéje keskenyedett és hegyesebbé vált. A lovagkardból kialakult a szúrásra és vágásra egyaránt jól használható kétélű, később egyélű lovassági kard: a pallos. Ezt követően születtek meg a csak szúró tőrkardok változatai. A Rákóczi-szabadságharcban a kuruc hadsereg fegyverellátása talán csak a kardokat illetően volt valamennyire elfogadható. A 18. századi szablyák rendkívül széles (4-6 cm) pengéjűek, s többnyire feliratosak voltak. Gyakran szerepel a penge egyik oldalán a FRINGIA felirat. A betűsor jelentését sokan próbálták magyarázni. Az egyik tetszős, elterjedt nézet szerint: F(ranciscus) R(ákoczi) I(n) N(omine) G(entis) I(nsurgit) A(rmis) vagyis „Rákóczi Ferenc a nemzet nevében fegyvert fogott". A 18. század második felében a fegyver- és csapatnemek szerint változnak a kardok. Minden nagyhatalom hadseregében megtalálhatók a gyalogsági kardok - külön a sorgyalogságé és a gránátosoké - és a lovassági kardok. A könnyűlovasságnak szablyája, a vérteseknek és a dragonyosoknak eltérő formájú pallosa volt. A műszaki csapatoknak és a tüzérségnek is más-más formájú kardjai voltak. A kard és a lovaskatona fogalma elválaszthatatlan egymástól. Amíg a lovas fegyvernem csatadöntő szerepet játszott, addig a kardok fejlődtek és tökéletesedtek. A fegyvernem katonai jelentőségének csökkenésével viszont a kardnak, mint harceszköznek a jelentősége kisebbedett. Az első világháború kitörésekor a hadseregek fegyverzetéhez hozzátartozott a kard; a korszerű lőfegyverek mellett még mindig a lovasság fő fegyvere. A gyalogság tisztjei is kivont karddal vezették rohamra csapatukat, ugyanúgy mint évszázadokkal korábban. A fegyverek harcába „beleszóltak" az új tűzfegyverek, elsősorban a géppuska. A kard, mint harceszköz elvesztette jelentőségét. Napjainkban a kard katonai szimbólum, s díszjelvény. A magyar néphadseregben - Kossuth-kard néven - a díszelgő alakulatokban a tiszti díszöltözet kiegészítő része. Bronzkard - honfoglaláskori szablya - lovagkard - szablya az 1848-as > szabadságharc idejéből