Hadtörténeti Múzeum Programok Magazin 1982-83. (Budapest, 1983)

Winkler bácsi

Még hosszabb utat járt meg az a vietnami partizán parafa sisak, amelyet egy magyar tanárnő ajándékozott a Múzeumnak. Az értékes tárgy az ajándékozó s a Múzeum közti jó kapcsolat eredményeként került a gyűjteménybe. A sisakot a tanárnő személyes ajándékként, hálája kifejezése jeléül egykori tanítványától, Nguen du Tu-tól kapta, aki részt vett a dél-vietnami nép felszabadító harcaiban. A szerzeményezés öröm és nehézség, de mindenképp a jövő múzeumát szolgálja. Winkler bácsi A házigazda szívélyességétől függ elsősorban, szívesen látott, vagy csak megtűrt vendégnek érezzük-e magunkat. Winkler Jakab - azazjaksi bácsi - egyik portásunk, a készséges házigazdák közül való. Húsz éve naponta teszi meg az utat Budaörsről a Várnegyedbe, hogy árusítsa a belépőjegyeket, fogadja a múzeumlátogatókat. - Hogyan lett az egykori kárpitosmesterből múzeumi portás? - Háborús sérülésem miatt nem tudtam folytatni eredeti szakmámat. Eleinte rokkant trafikosként éltem vidéken, majd Pestre költöztünk. Itt-ott adódott olyan kárpitosmunka, amit el tudtam végezni. Egyszer egy katonatiszt bútorait tettem rendbe. Ő segített hozzá a mostani munkámhoz. - Milyen változásokat tapasztal? - Egyre több a látogató. Az is előfordul, hogy egy-egy kisgyermekkel érkező szülő arca ismerős. Hát persze! Már gyermekkorában is ide járt. Ismerősként köszönnek, érdeklődnek. A csoportok is szaporodnak. Azzal érkeznek, hogy hívjam a tárlatvezetőt, mert előre bejelentkeztek, vagy történelemórára, szakkörre jöttek. Német az anyanyelvem, mégis sok új szót kellett megtanulnom, hogy jól válaszolhassak a mind több külföldi látogatónak. De azt is tudnom kell, hogy ki mivel foglalkozik a munkatársak közül, hogy az érdeklődőket a megfelelő helyre irányíthassam. Hogy mi mindennel kell tisztában lennie egy jó portásnak, idézzük Jaksi bácsi egyik kedvenc történetét: - Négytagú család álldogál a portásfülke előtt. Már megjárták a kiállításokat, de úgy látszik, nehezen tudnak elszakadni a múzeumtól. Végre a termetes mama hozzám óvakodik: „Tessék már megmondani, mivel fényesítik itt a követ? Nekem otthon nem sikerül ilyen ragyogóra." - „Alfa tisztítóval" - mondtam röviden. Hiszen, ha az ember húsz éve dolgozik valahol, nem adódhat olyan kérdés, amire ne tudna válaszolni.