Hadtörténeti Múzeum Programok Magazin 1982-83. (Budapest, 1983)

Tudja-e

mindaddig, míg dr. Temesváry Ferenc, a Nemzeti Múzeum fegyvertörténésze megígérte, hogy újabb előadást tart a témáról. A szünet után Gajdos Béla, a MAFILM pirotechnikusának látványos bemu­tatója következett. Minden volt: lövések elöltöltő pisztollyal, sorozatlövés géppisztollyal, robbanó és durranó szerkentyűk. Néhány férfi azt állította ma­gáról, hogy pontosan és jól lő. Gyertyalángra, vagy szájban tartott cigarettára lőhettek. A „lövedékek" méterekre elkerülték a célt. Az is előfordult, hogy a lövés akkor „találta el" a célt, amikor a pisztolyt az asztalra tette a gazdája. Csak a gyerekek és a gyengébb nem képviselői találtak mindig célba. Hogyan csinálták? Hát ez már a pirotechnikusok titka. Igazi parádé volt. Patakokban „folyt a vér", füstölve pattogtak a telepített durrantyúk, majd a közönség szinte egyszerre hajtotta fejét a föld felé. No, nem azért, hogy megköszönjék a produkciót. Fejük fölött petárda zúgott el fülsiketítő robajjal. Az ijedtség után kitört a tapsvihar. Tizenkét óra helyett fél hatkor hagyta el az utolsó vendég az épületet. Azóta nem hiszünk a rossz előjelekben. Tudja-e. . . ...hogy a Múzeum látogatóinak száma 1938/39-ben annyi volt, mint 1981-ben egy erősebb hónapban, . . .hogy a látogatók száma 1981-ben 244 865 volt, . ..hogy ugyancsak 1981-ben 8662 tárggyal, könyvvel, dokumentummal szaporodott a gyűjtemény, . . - hogy a Múzeum nyitvatartási ideje hétköznapokon eltér a többi fővá­rositól (nem 10-6 óráig, hanem 9—5-ig), . . .hogy a vásárlásokkal kapcsolatos fogadási idő szerdán 9-4, pénteken 9 és 3 óra között van, . . .hogy 1000,- Ft feletti érték vásárlásakor adóigazolás kell, amely 60 na­pig érvényes, . . .hogy készpénz csak 1000,- Ft-ig fizethető ki.

Next

/
Thumbnails
Contents