Kreutzer Andrea - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 10. (Budapest, 2008)

GYŰJTEMÉNYI- ÉS MŰHELYMUNKA - SAMU BOTOND GERGŐ: A magyar Hadtörténeti Múzeum tárgyanyagának sorsa a II. világháború végén (1. rész)

Devecser, egykori városparancsnokság Devecser, vasúti állomás tókönyv alapján zajlott le, mely tárgyak, tárgytípusok élveztek elsőbbséget? Kik végezték el, hogyan kezelték a rendkívüli helyzetet (azaz magát a világháborút)? Kereshető-e felelős az anyag szinte teljes magára hagyásáért? Hogyan próbálták a veszteségeket csökkenteni, illetve pótolni? Minden olyan kézenfekvő volt-e, mint amilyennek látszik (például kit alkalmaztak az adott feladatra)? Miképp szólt bele a politika és a mindennapok súlya a visszaszállításba, visszaszerzésbe? Meddig tartott az agónia, egyáltalán: befejeződött-e a történet (nem csak filozofikus szinten tárgyalva)? Mik vagy kik táplálták a különböző legendának tűnő események, valamint a tévinformációk fennmaradását, sőt, jelentős elterjedését? További részletkérdések is felmerülnek személyekkel, eseményekkel, döntésekkel kapcsolatban, s egyes eseményeket olyan (mesterséges) homály fed, hogy nyugodtan kijelenthetjük: rejtélyesek. A fenti kérdésekre szerencsés esetben a kutatás során sikerült választ adnunk, de így is számos ellentmondás maradt feloldatlan. Ezeken már az idő múlása sem segít, inkább ellenünk dolgozik. A végeredmény talán mégis közelebb visz egy - igaz, igen speciális -történés rekonstruálásához. A Hadimúzeum sorsa nem egyedülálló, de nem is tipikus, annak ellenére, hogy számos közgyűjtemény jutott és jut(hat) hasonló helyzetbe nem csak Magyarországon, hanem szerte a világon. A történtek bemutatásához teátrális környezetet és elemzési formát választottam. Nem véletlen, hogy a koraújkorban a szerzők egy-egy háború, időszak bemutatásánál a „theatrum" szóval jellemezték a művüket. Az időkorlátok, a szereplők a „Theatrum Musei Bellid" esetében is adottak, a cselekmény gyakran drámai. Példát kaphatunk összetartásról, áldozatkészségről s még inkább emberi gyengeségekről, cselszövésekről vagy hatalmaskodásokról. Mire építhető fel a történés? Vázát „történettudományilag korrekt módon" az irattári anyag dátumai képezik, nem lévén más kapaszkodó. Sajnos az olyan közlésekkel, mint „1944 nyarán", vagy „1945 augusztusában", csak igen elnagyoltan lehet a történetet előadni, tagolni, de szerencsére ilyen megjelölés viszonylag kevés van. Ennél is nehezebb kiigazodni a szereplőkön, mindez azonban az adatok és a személyes ismeretség hiányának köszönhető. Ha a cselekményt be kéne sorolni valamely műfajba, bajban lennénk, hiszen a tragikus alaphangot időnként komikus elemek törik meg. Súlyát az adja, hogy mindez valódi emberekkel - és tárgyakkal - valóban megtörtént.