Kreutzer Andrea - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 10. (Budapest, 2008)
GYŰJTEMÉNYI- ÉS MŰHELYMUNKA - SAMU BOTOND GERGŐ: A magyar Hadtörténeti Múzeum tárgyanyagának sorsa a II. világháború végén (1. rész)
1948. november 29. - a jugoszláv jóvátételi követelések (pár fegyver, zászló, térkép, illetve iratanyag) lefutása. A visszakért anyagból szinte semmi sem került elő (sőt, némelyik soha nem is volt), csak néhány irat létezett néhány fényképfelvétellel és kisebb szoborral egyetemben. 245 1948. december 6. - míg Miklós napján a gyerekek csizmájába ajándék, addig a múzeumparancsnok (vagy csak a gyűjteménykezelő) asztalára a Somlóvárról beszállított könyvek listája került. A 311 darab leltári szám nagyjából 508 kötetnyi könyvet takart, 246 ami igen messze volt attól a 14 000 kötetes könyvtártól, amiről Görgey Aladár a háború alatti Hadimúzeum ismertetése során említést tett. 247 1948. december 7. - az év végére is maradtak rejtélyes körülmények közt előkerülő relikviák: Bem lótakarója „ismeretlen körülmények között" a Magyar Dolgozók Pártja asztalos üzeméhez került. A kiküldött szakértők a réztábla alapján azonosították a lótakarót és megjegyezték, hogy a két tarsoly hiányzik róla, de persze így is boldogan vitték be a múzeumba, két, a hadvezérhez nem köthető céllövő pisztollyal együtt. 248 1948. december 10. - a honvédelmi miniszter kiadatja a Kossuth Akadémiának a néhány hónapja kért 20 honvédzászlót, de úgy, hogy az a múzeum „kikülönített részlege" lett. 241 ' így biztosan szívesebben adták oda az amúgy is épp elég régi, viharvert és érzékeny műtárgyakat. 1949 - egy önkényesen választott évszám a történet lezárására - tekinthetjük akár politikai választóvonalnak, vagy az „Erdélyi-éra" végének. 1949. január 22. - Csillag Ferenc előadása: „Jelentein, hogy a szakelőadók raktáraik rendezése közben, illetve a múzeum romos részének eltakarítása alakalmával, az alább felsorolt - Szovjetunió és Jugoszlávia területéről származó - anyagot találtak elő. A Szovjetunió területéről származó anyagok: 1 db. festmény /igen rongált állapotban/, 6 db. polgári zászló, 13 db. héber kézírásos irattekercs. Jugoszlávia területéről származó anyagok: 26 db. festmény, illetve olajnyomat Péter és Sándor királyokról és más szerb személyekről. 2 db. plakett, 1 db. bronz mellszobor Péter királyról. A fenti anyagok szóbeli utasításnak •megfelelően, saját anyagoktól elkülönítve, külön raktárban tárolnak." 2í0 1949. február 1. - a „beteg p.k. helyett" Szentneményi Béla írta meg számos, múltba veszett részletet tisztázó jelentését a Veszélyeztetett Magángyűjtemények Miniszteri Biztosságának. Miután beszámolt a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsával 1945-ben folytatott - már ismertetett - levelezéséről (ezt mellékelten közlölte), rátért a múzeum aktuális állapotára: „Sajnos a Hadimúzeum anyagát várakozáson felüli nagy károsodás érte, ami részbe?! a fosztogatásból s részben az épület rendkívül nagymértékű elromosodása következtébe?? következett be. Ugy a Dunántúlról időközben hazaszállított, mint az itt visszamaradt 245 HIM 1948. 13. doboz HMúz. 1202/Lt. -1948. 246 Leltár a Somlóvárról visszaszállított könyvekről. Kreutzer Andrea jóvoltából. 247 Görgey Aladár: Nemzetvédelmi emlékeink pantheonja. A M. kir. Hadimúzeum. A M. kir. Hadimúzeum kiadványai XVIII. Bp., 1943. 28. p. 248 HIM 1948. 13. doboz, HMúz. 1249/Lt.-1948. 249 HIM 1948. 15. doboz, HMúz. 208/Kt. Lt.-1948. A honvédelmi miniszter utasítása. 250 HIM 1949. 18. doboz, 66/Kt.-1949. Lásd Görgey Aladár 1945. június 19-i jelentését.