Kreutzer Andrea - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 10. (Budapest, 2008)

KÖZLEMÉNYEK - KREUTZER ANDREA: „Azt írja az újság..."

hasonlóképpen a politikai életben jelenlevő minden irányzatnak is megvolt a maga orgánuma. Általában nem maga a lapindítás, hanem a tartós fennmaradás okozott gondot: évente több száz sajtótermék indult és sok szűnt meg, igen nagy a fluktuáció. Am kétségtelen, hogy még a hamvába holt vagy előfizetők híján megszűnt lapokat is az aktualitás, a periodicitás, a publicitás igényével indították. A statisztika impozáns: 1913-ban 1780 napilap és folyóirat jelent meg, 1494 magyar, 166 német, 41 szlovák, 35 román, 22 szerb, 6 olasz, 5 horvát, 3 francia, 2 angol, 1 bunyevác, 1 vend, 1 rutén, 1 latin, 2 eszperantó nyelven; mindezekből egyedül Budapesten 842. A lapok példányszáma 1911-től 1917-ig 203-259 millió között ingadozott, ez mintegy napi 800-900 ezer példányt jelentett. A vezető napilapok mellett különösen a képes hetilapok voltak népszerűek. A korszak legismertebb sajtótermékei: Pesti Hírlap és társlapjai, Érdekes Újság (Légrády testvérek); Budapesti Hírlap és társlapjai (Rákosi Jenő); Budapesti Közlöny (a kormány hivatalos lapja), Borsszem Jankó (Athenaeum - ekkor a legnagyobb magyar kiadó és nyomdai műintézet); Vasárnapi Újság, Budapesti Szemle (Franklin Társulat); Uj Idők, Az Én Újságom (Singer és Wolfher); Népszava (Világosság); Tolnai Világlapja (Tolnai); tudományos folyóiratok, közlemények (MTA, társulatok, Kisfaludy Társaság stb.); hivatalos közlönyök (minisztériumok); társasági- és kaszinólapok. Amikor Miklós Andor 1917-ben megszerezte az Athenaeum részvényeinek többségét és az Est-lapokkal egyesíti, létrejött az első sajtótröszt is. A háború kitörésekor életbe léptetett cenzúra a körülmények súlyosbodásával egyre jobban éreztette hatását, bár az újságírók rendszeresen tiltakoztak a szükségtelenül túlhajtott ellenőrzés miatt. A gazdasági nehézségek, a munkaerő- és a papírhiány fokozódásával 1918-ra kritikussá vált a sajtó helyzete, amely aztán évekig tartó állapottá vált. (A Tanácsköztársaság alatt több, mint 500 lap és folyóirat jelent meg. A Vörös Újságot eleinte heti kétszer tízezer, majd háromszor 25 ezer példányban adták ki. 1919. augusztus 8-án a Budapesti Közlöny, a kormány hivatalos lapja kivételével betiltották az összes napilapot és folyóiratot. A rendelet szeptember 27-ig maradt érvényben. A megszállás alatt a román katonai hatóságok gyakorolták a cenzúrát. 1919 őszén a Budapesti Közlöny mellett a kormány csupán ún. szükséglapokat adott ki: a Reggeli Híreket és az Esti Híreket. Szeptember 28-tól indult újra a sajtó, rövidesen már ismét számos újság jelent meg.) 1913-ban még 12 papírgyár működött Magyarországon (többségük a Felvidéken) és kettő Horvátországban; a cellulóz- és a papirosanyag-termelés felét exportálták, majd a kész papírt vásárolták vissza külföldről. A háború elhúzódásával a többi nyersanyaghoz hasonlóan 1916-tól a papírellátásban is egyre komolyabb nehézségek mutatkoztak: mind a hadsereg, mind a lakosság ellátása gondot jelentett. Egyre gyatrább minőségű papírra nyomtattak, írtak, egyre nagyobb kincsnek számított ez is, mint a jegyrendszer és a hadigazdaság éveiben annyi más cikk. Az egyre sűrűbben előforduló, de addig még kezelhető zavarok után 1918 első napjaira elfogyott az újságpapír. (A sajtó és a könyvek rendszeres, jobb minőségű megjelenése 1920-ig váratott magára.) A nyersanyag- és munkaerőhiány, a drágulás, az infláció nem kímélte a papírellátást sem, az 1919-es államosítások, majd a megszállás tovább súlyosbította a helyzetet. A háború után csupán az egyetlen diósgyőri papírgyár maradt az ország területén.