Kreutzer Andrea - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 10. (Budapest, 2008)

KIÁLLÍTÁSOK - SUBA JÁNOS: „A magyar Maginot" A déli védelmi rendszer 1951-1955 - Kiállítás és konferencia 2007. november 6., Páka

„A MAGYAR MAGINCT" 225 Szeged, Fekete-Szel, Tompa, Sátorhely, Villány, Matty, Tormafölde és Lenti székhellyel, akik a munkatervüket átlagosan 60-70%-ban tudták teljesíteni. Az Erődítési Csoportfőnökségnek a terep megerődítése és az építkezések kivitelezése érdekében végzett munkáját volt hivatva elősegíteni az az album is, amit a HM Műszaki Parancsnokság Tervező Irodája állított össze 1952-ben. Ez a munka azon „egyszerűbb" erődítési építmények és műszaki zárak munkaterveit tartalmazza, amelyek megvalósításához - az album összeállítóinak saját szavai szerint - „további részlettervek nem szükségesek". A műszaki rajzokkal és ábrákkal sűrűn telített, összesen 37 melléklettel kiegészített összeállítás szöveges része az erődítmények kivitelezése, terepen való elhelyezése érdekében követendő módszerek és eljárások részletes adatait tartalmazza. Bemutatásra került a típuserődítmények álcázásának gyűjteménye is, s mint ilyen, magában foglalja a hadsereg alakulatainál rendszeresített fegyverek számára létesítendő különféle típusú erődítmények álcázásának különböző lehetséges módozatait. A tablókon szerepel még a hadműveleti akadályok leírása, bemutatása is. A jellegzetes megoldásokat mutatja be (pl. akadálycsomópontok sík és szegdelt terepen, haránt úton, hidak és utak robbantásának módozatai, útakadály építése vasbeton bukóbarikádokból). Ugyanis a védelmi rendszer rugalmasságát volt hivatva növelni a hadműveleti akadálycsomópontok rendszere, amelyet a főközlekedési utakra, valamint ezek megkerülésére szolgáló egyéb útvonalakra telepítették csomópont formájában. Ez a határtól számított 50 km mélységig készült el. A hadműveleti akadálycsomópont rendszer három zónára volt felosztva. Első zóna a fővédőöv hátsó határától mintegy 50 km-es mélységig, a második zóna innen számítva mintegy 100 km-es mélységig, a harmadik zóna pedig a második zóna hátsó határától Budapest magasságáig tartott. Az első zónában harckocsielhárító árkok, harckocsifalak, harckocsibuktatók (kövek, vasbeton barikádok) épültek ki. Az utakat, hidakat előkészítették a robbantásra. Ezt egészítette ki az akadályokat tűzzel fedező alegységek tüzelőállásainak kiépítése. A robbanóanyagok, eszközök tárolásához raktárakat létesítettek. A számvetések szerint összesen 962 akadálycsomópontot terveztek 1952-ben 399, míg 1953-ban 383 db-ot, a fennmaradó 180-at 1954-ben tervezték megépíteni. Az első zónában mind a 962 darabot megépítették, a többiek kijelölésre kerültek. A megépített védelmi körletek felhasználása, őrzése és karbantartása, a területileg illetékes hadosztályparancsnokok, illetve határőrkerületi parancsnokok feladata volt. (A védelmi rendszer eleminek többsége a határsávban volt, ahol a mozgás korlátozott és ellenőrzött volt, amit még a megbízhatatlan egyének kitelepítésekkel is fokozták.) A megépült védőkörletek, előtéri támpontok őrzése nagyon fontos feladat volt, hiszen így tudták biztosítani a védőkörletek és támpontok hadihasználhatóságát. Megakadályozni az ellenség által történő felderítést, erőszakos rongálást, vagy bármilyen természetű adatgyűjtést. A körletek őrzését a területileg illetékes ezredek („A" harci riadó szerinti védősávjukban), valamint határőrség szervei hajtották végre. A védelmi rendszeren belül az előtérben önálló szakasz és raj támaszpontok, a védőövekben - súllyal a fővédőövben - század és zászlóalj védőkörletek lettek