Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 9. (Budapest, 2007)

KÖZLEMÉNYEK - BÁN ATTILA: Optikai távjelzés az első világháborúban

A távjelzőállomásnak kötelessége volt a látókörében levő valamennyi állomással az összeköttetést felvenni, az üzemre kész állapotot az illetékes parancsnokságnak jelenteni. A távjelzés általános szabályai Az összeköttetés felvétele a „felhívás" jellel történt, melyet addig adtak, míg az ellenállomás „felvételre kész" jellel nem válaszolt. Ha az állomás a jeleket nem tudta azonnal felvenni, „várni" jelet és az akadályoztatás előrelátható időtartamát (percben) adta. Ha ismét kész volt felvételre, „felvételre kész" jelet adott le. A leadásra átvett táviratokat az írnok egy megfelelő űrlapon adásra előkészítette. Először a távjelzet fejét adták, ami a jelzet számát, rendeltetési állomását, eredőállomását, a feladás idejét, a nyelvre,

6 rejtjelezésre vonatkozó megjelölést tartalmazta, majd kettősvonásokkal elválasztva a címet, a tartalmat, az aláírást. A távjelzet végét zászlónál három test előtt leírt kör, fényjelzésnél „távirat vége" jel adta meg. Előzetes megbeszélés alapján (és általában harcban) csak a tartalmat adták, a többi részt elhagyták. Igen fontos, vagy rejtjelezett üzenet esetén az adó a vevőállomástól megkívánhatta a teljes üzenet ismétlését. Ezt az aláírás és a „távirat vége" jel közé illesztett „tc" (tout collationer: egyeztetni) betűkkel jelezte. A felvevőállomás minden vett szó után az „értette" jelet adta, ezt az adóállomás megfigyelője az „értette" szót hangosan kimondva bejelentette. Ha a vevőállomás ilyen jelet nem adott, vagy a „megszakítás" jelet adta, a szót megismételték. Ha a felvevőállomás az ismétlés után sem adta az „értette" jelet, az adóállomás a távjelzetet megszakítás nélkül - nem várva a további szók nyugtázására sem - leadta. Az adóállomás az adás tévesztése esetén „tévedés" jel után a szót ismételte. Ha a megfigyelő az ellenállomás „felhívás" jelét észlelte, „felhívás" kiáltással jelezte azt. Az írnok és a jeladó erre elfoglalta helyét. A jeladó a „felvételre kész" jelet adta. A megfigyelő az észlelt betűket, számokat vagy jeleket bemondta, az ellenállomás „szószünet" jelét „szó" kiáltással jelezte. Az írnok a bemondott betűket, számokat vagy jeleket leírta, közben biztosításképpen a megfigyelőhöz hasonlóan olvasva az ellenállomás jeleit is. Minden biztosan vett szó befejezése után az „értette" szót mondta, ekkor a jeladó az „értette" jelet leadta. Ha az írnok úgy ítélte meg, hogy a megfigyelő leolvasása helytelen, a jeladóval a „tévedés" jelet adatta le, mire az ellenállomás az adott szót megismételte. Ha a vevőállomás a „távjelzet vége" jel felvétele után egy vagy több szó helyes vételéről nem volt meggyőződve, a hasonló nyugtázó jel helyett az utolsó biztosan felvett szót, majd kérdőjelet adott. A nyugtázó „távjelzet vége" jelet csak a kívánt felvilágosítás után adták le. Ha a helyesbítés valami miatt nem volt lehetséges, a kihagyott vagy bizonytalan jeleket a papíron kérdőjellel jelölték. 6 Amennyiben az ellenállomás biztosan honvédcsapat volt, nem kellett az "as" (anderssprachig: idegen nyelven) jelet adni magyar nyelvű adás esetén.