Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 9. (Budapest, 2007)
ÉRTEKEZÉSEK, TANULMÁNYOK - SZOLECZKY EMESE - CS. LENGYEL BEATRIX: „Az emberevő Canibálok is megjelentek" Az 1896-os Albatros-szerencsétlenség egy túlélő szemével
molni az expedíció kiküldőinek, ám - belátható időn belül - magyarázattal muszáj szolgálni a világszerte megnyilvánuló közérdeklődésnek is. Mindehhez először is fel kellett tárni, mi történt valójában. 1. Elsőként Franz Budik sorhajózászlós, a különítmény parancsnoka állította össze két vázlattal illusztrált jelentését augusztus 14-én, a még a gorai öbölben horgonyzó ALBATROS fedélzetén. 123 Tőle tudjuk, hogy a partraszállások során bevált gyakorlat volt egy idő után mintegy 10 főt visszafordítani, ezzel növelve az expedíció élelmiszerkészletét s általa akciórádiuszát. Szép és száraz időben, de nehéz terepen meneteltek - ez okozhatta a lábsérüléseket/fájásokat. Budik finoman utalt arra, hogy Foullon ragaszkodott a csapat megosztásához, akárcsak a reggeli hegyre induláshoz is. 124 Az éjszakát megerősített őrséggel töltötték, miután estefelé az apróságokkal és ételmaradékokkal megajándékozottak helybelieket ő és Beaufort a tábor széléig kísérve kitessékelték. A hegymászáshoz könnyített fegyverzetként öt embere 40-40 lőszert, ő hat töltényt vitt magával. A támadást követően bekötötte elsősegélycsomagjával a sziklához támaszkodó és nyakát fogó Foullon két sebét (ezek helyét írja, okát nem!), majd elrendelte a viszszatérést az alaptáborba. Ott még átkötötte a sebeket, amihez csupán négy csomag állt a rendelkezésére - a többit már előzőleg felhasználták. A táborbeli támadás rekonstruálásához kérte jelentésében a legénység kihallgatását. Dicséretre javasolta embereit, végezetül felsorolta az összveszteséget. 2. Másodikként a mentőosztag parancsnoka, Ferdinánd Bublay sorhajóhadnagy nyilatkozott írásban, még Gorában, augusztus 16-án. Tőle tudjuk, milyen nehézségek árán találtak rá az elcsigázott Budikékra, hogy az elhantolásra kapott utasítást kénytelenek voltak a sebesültek állapota láttán módosítani és visszakísérni őket a hajóra. Napfelkeltekor, reggel 6-kor indultak. Az áradó Balesuma folyón való baj nélküli átkelés után Bublay a parancsnokságot Nauta sorhajózászlósra ruházta át, ő maga pedig Woodford, Maben, Budik és három fő kíséretében gyorsmenetben előresietett a hajóra, hogy a sebesültek fogadását előkészítse és a további küldetésre nézve utasításokat kapjon. A csapat dél körül ért az ALBATROS-ra. Az újabb indulást követően szem előtt kellett tartania Woodford figyelmeztetését, hogy az expedíciónak semmiképp sem szabad büntető jellegűnek tűnnie. Tudták, hogy kannibálokkal van dolguk. Menetfelszerelésüket könnyítendő csupán a sátoraljakat (Bodendecken) vitték, sátrat most sem. Harminc emberrel, Woodfordékkal és öt bennszülöttel indultak útnak, utóbbiakból három már kezdetben látható félelemmel megszökött. A tisztekből Max Rosent Ferdinánd Schramm sorhajózászlóssal váltották fel. Vezetőnek Foullon szolgáját, Kraust vitték magukkal. Esőben, utat tévesztve, átázva végül visszafordultak. Csak Arotiban jutottak száraz szálláshoz egy különálló kunyhóban, merték mérsékelni a biztonsági őrséget és a cipőproblémákra, szédülésre, mellkasi 123 KA PK/MS 1-1/2 1896. Nr. 2895/PK fol. 115-122., teljes terjedelmében közli Winter 224-233. p. 124 Winter 226-227. p.
