Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 9. (Budapest, 2007)

KÖZLEMÉNYEK - NÉGYESI LAJOS: Emlékoszlop a strázsa-hegyi katonai lövöldében

2006 decemberében került sor az első terepbejárásra, azzal a céllal, hogy a lőtér helyét azonosítsuk és felmérjük a jelenlegi állapotát. A lokalizálás nem jelentett prob­lémát, mivel a vasútvonal, az Esztergomból Dorogra vezető műút, valamint a lőtérre ve­zető útnak a vasúttól nyugatra eső szakasza változatlanul megvan. A vasúti átjáró meg­szűnt, azonban a nyomai még látszanak. A lőtérre bevezető út helyén elvadult bozótos erdő húzódik, szeméthalmokkal, azonban nem nehéz felismerni a szabályosan ültetett öreg vadgesztenyefákat. A vasút felől két sorban szegélyezik azt a lapos töltést, mely az egykori út maradványa. Követve az út nyomát, ritkásabb lesz a bozót, és a geszte­nyefák kirajzolják a térképen ábrázolt útke­reszteződést. A lőtéri épületek helyét csak lapos törmelékhalmok jelzik. A hegy irányá­ba jól felismerhetően húzódik a lőtér védő­sánca, amit a „Suzuki út" keresztbe vág. A térkép a védősánc helyén hosszanti árkot ábrázol, melyből kereszt irányban további árkok ágaznak le a keresztsán­Szabályosan ültetett vadgesztenyék a lövölde területén A lövölde ábrázolása az 1932-es térképen

Next

/
Thumbnails
Contents