Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 8. (Budapest, 2005)

ÉRTEKEZESEK, TANULMÁNYOK - R. VÁRKONYI ÁGNES: Akikért a harang szól. 1456 és 1956 emlékezete

umot: 25 000 font értékű segélyt küld. Példátlan segítőkészség világszerte. Nagy Imre, az új Nemzeti Kormány elnökének rádiónyilatkozata. És versek, versek és versek. Többször is Tamási Lajos: „Piros a vér a pesti utcán". Váratlanul Arany János: a Magányban. „Az nem lehet, hogy milliók fohásza/Örökké visszamálljon, rólad, ég!/És annyi vér - a szabadság kovásza /Posvány maradjon, hol elöntetek./Támadni kell, mindig nagyobb körökben/Életnek ott, hol a mártír-tetem /Magát kiforrja csendes földi rögben:/Légy hű, s bízzál jövődbe, nemzetem./...Es vissza nem foly az időnek árja". A nándorfehérvári győzelmet hirdető déli harangozás létrejöttének történetét a mikro vizsgálatok már alaposan feltárták. Az emberi szándékokat a történelem kiszámíthatatlan fordulatai formálják véglegessé. III. Callixtus pápa bullájában még a török ellen harcolókat segítő imára szólítva rendelte el délután három óra és napszállta között a harangozás időpontját. Mire rendelkezése célba ért, a győzelemről szóltak a harangok. Fél évszázad alatt beidegződött szokás lett, s nyilván az egész kereszténységet fenyegető török veszély miatt döntött úgy VI. Sándor pápa 1500-ban, hogy egységesen mindenütt a nap delelő idejében, pontban 12 órakor hirdessék a harangok, hogy a török legyőzhető. A magyar forradalom ötödik napja óta a harang együtt szól Nándorfehérvár és 1956 hőseiért, a vitézek, parasztok, falusi papok és szerzetesek, egyetemisták, pesti srácok, munkások, kiskatonák, a tankokkal szembeszálló tizenévesek, a kivégzettek sokaságáért, az igazi győztesekért.