Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 8. (Budapest, 2005)
ÉRTEKEZESEK, TANULMÁNYOK - R. VÁRKONYI ÁGNES: Akikért a harang szól. 1456 és 1956 emlékezete
a rendiség kialakulása. Legutóbb Teke Zsuzsa igazolta Bonfini közlését, hogy a Zsigmond lombard királlyá koronázására rendezett pazar udvari ünnepségen Hunyadi János mint a király vitéze „Nem csupán daliás termetével, pazar fényű öltözetével, de táncával is nagy feltűnést keltett. A legelőkelőbb hölgyek olyannyira vele akartak táncolni, hogy maga Zsigmond király is megirigyelte." 1455-ben a bécsújhelyi konferencián a császár és az egybegyűlt magyar és külföldi államférfiak előtt Hunyadi céljainak legfőbb támogatója, a humanista Vitéz János nevezetes beszédet mondott: Magyarország eddig másokat részesített a védelem jótéteményében, most mások segítsége nélkül megsemmisül. A keresztény világ mindent ígért a török ellen, de semmit nem tett. Szekfű Gyula (1883-1955) ugyanúgy, mint elődei, „Hunyadi és Kapisztrán világra szóló győzelmét" hangsúlyozta, és „azt, hogy Velence már augusztus 12-én üdvözlő iratot intézett Hunyadihoz". Közben Mályusz Elemér (1898-1989) feltárta Andreas Pannonius Libellus de virtutibas című írását (1467), a jó uralkodás követelményeit összefoglaló királytükröt. Művét a szerző Hunyadinak ajánlotta, mert öt évig élt környezetében, mint katona. Dicsérte érdemeit és vallásosságát, és elmondta, hogy Zsigmond király udvarában Hunyadi gyakran éjfélkor a templomba ment, hogy a feszület előtt imádkozzék. Idősebb korában szokása lett, hogy hajnalban két misét hallgatott végig. Az igazán nagy újdonsággal Hajnal István (1892-1956) szolgált: nem ismételte a régi sémákat, hogy a török birodalmat az iszlám fanatizmusa ösztönözte barbár hódításra, hanem az újabb turkológiai kutatások eredményeit összefoglalva a szultánok központosító szervező erejét, a birodalom szervezettségét, katonai fölényét hangsúlyozta. „Ami modern s ami csupán technikai-uralmi készséget kíván, azt mind felhasználják. [...] A hadsereg ellátása oly pontos szervezettel történt, ami az akkori Európa előtt szinte csodálatosnak tűnt." Részletesen leírta a kegyetlen katonai fegyelmet. „Sok európai uralkodó irigyelte, s tökéletesnek, utánzásra méltónak tartotta a szultánok birodalmát, a népek pedig félelemmel sejtettek benne magasabb rendű erőket." Ezt a megállapítást az újabb turkológiai kutatások messzemenően igazolták. Az elmúlt fél évszázad alatt a magyar hadtörténetírás, mint általában mindenütt a világon a hadtörténet művelése, alaposan átalakult. A nándorfehérvári győzelmet követő két évszázad folyamán a törökkel harcoló keresztény haderők vereségei és félbemaradt győzelmei messzemenően bizonyították Fernand Braudel (1902-1985) megállapítását: az oszmán birodalmat nem elég a tengeren megverni, a szárazföldi győzelem nélkül hatalma megingathatatlan marad. Ebből a történelmi távlatból a nándorfehérvári győzelem különös sajátosságával tűnik elénk. Mohamed császár hadereje felett Hunyadi először vízi ütközetben, majd szárazföldi csatában aratott győzelmet. S ha még ehhez hozzávesszük a vár védelmét, az ostrom felmentését is, méltán állíthatjuk, hogy 1456-ban Nándorfehérvár alatt sűrítetten lejátszódott az oszmán és a keresztény világ elkövetkezendő küzdelmének minden változata. Jelentősége nyilván az oszmánok vízi és szárazföldi erejének egyidejű legyőzésében rejlett. Hunyadi nagy nevével visszaélhettek a magyar történelmet sémákká egyszerűsítők és kisajátítók. Államférfiúi vonásai elhalványulhattak, eltűnhetett neve mellől Európa, a kereszténység, de 1956 folyamán minden megváltozott.
