Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 8. (Budapest, 2005)

ÉRTEKEZESEK, TANULMÁNYOK - R. VÁRKONYI ÁGNES: Akikért a harang szól. 1456 és 1956 emlékezete

R. Várkonyi Ágnes MSN AKIKÉRT A HARANG SZÓL 1456 ÉS 1956 EMLÉKEZETE 1956. október 28-án, a forradalom és szabadságharc ötödik napján délben a Rádióban ismét megszólalt a harang. A következő napokban a „vérző Budapest", a vidéki forradalmi bizottságok és a magyarokat csodáló nagyvilág hírözönével küzdő újságok rövid, apró betűs tudósításban közölték, hogy a Kossuth adó ismét közvetíti a déli harangszót. Hosszú évek csendje után. Mert felejtésre ítélték, hogy mintegy ötszáz év óta egyazon időben a harangok egész Európában egy nyelven szólnak, a magyarok 1456. július 22-i győzelmét hirdetik - amint az újságok írták - „azokét a magyar hősökét, akik fél évezreddel ezelőtt Nándorfehérvár falain vívták élet-halál harcukat a sokszoros túlerővel szemben". Pedig a pártállam hivatalosan megemlékezett a félévezredes évfordulóról. A Hazafias Népfront az Operaházban ünnepi emlékestet rendezett, Pécsett leleplezték Hunyadi János szobrát, kiállítás nyílt a Nemzeti Múzeumban, és a plakáton a két évszám: 1456, 1956 együtt, aki gondolkozott, annak a történelem folyamatosságát fejezte ki, az irdatlan távolság, a merőben más helyzet, az eltérő körülmények ellenére is. De a kiállítás megnyitását augusztus 11-ére tették, és az ünnepi megemlékezéseket országszerte augusztus 12-én, Hunyadi halála napjának évfordulóján rendezték. A hivatalos ünnepre jellemző a Népszava kiállítást ismertető rövid cikke „történelmünk nagy alakjáról", „legendás hőséről", a „törökverő Hunyadi Jánosról" emlékeztek, akit „a kelet-európai népek saját hősüknek tekintettek". A magyar történelem „egyik legnagyobb hadvezérének és államférfiának" koráról, életéről szóló, a kiállítás megnyitásának napján megjelent írásból hiányoztak a „kereszténység", az „Európa", a „Nándorfehérvár" meghatározó fogalmak. Az anonimitásban maradt szerző talán észre sem vette, hogy ezzel a történelmi eseményt lényegétől fosztotta meg. Nekünk, akkor huszonéves történészeknek már június óta előadásokat kellett tartanunk művelődési házakban és munkásszállásokon a nándorfehérvári csatáról. Micsoda anakronizmus - vélhetnénk mai tudásunk birtokában. Tavasz óta jártunk a Petőfi Kör estéire, és elborítottak a hírek: eltérítették a szombathelyi repülőjáratot fegyverrel az NSZK-ba, párthatározat marasztalta el a Petőfi Kört, a nógrádi bányászok kevesellték a rehabilitációt, tüntetés Poznanban, sztrájk az óbudai téglagyárban, változás a pártvezetőségben, államosították a Szuezi-csatornát, és Magyarországra érkezett az ENSZ főtitkárának helyettese... Ki tudná visszaadni 1956 nyarának feszült légkörét? 1456-ról pedig azt vázolom, hogy öt