Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 8. (Budapest, 2005)

ÉRTEKEZESEK, TANULMÁNYOK - ZÁVODI SZILVIA: A soproni Magyar Királyi „Zrínyi Ilona" Honvédtiszti Leánynevelő Intézet

tok felügyelete, és közülük kerültek ki az osztályfőnökök is. Szintén a szaktaná­rok voltak a felelősek a különböző szertárakért; az intézeti iskolában volt rajz­szertár, természettan és vegytan szertár, tornaszertár, természetrajz és földrajz szertár, valamint kézimunkaszertár. Egy-egy tanár volt a szemléltető képek őrzője, az önképzőkör elnöke, a tanári könyvtáros, illetve az ifjúsági könyvtár kezelője, a sportkör és a kirándulások vezetője, valamint a tanári étkezde felügyelője. Érdekesség, hogy nem csak a tanárok tartottak órát, hanem a többi alkalmazott is, így az orvosnő vezette az egészségtan órát, a titkárnő pedig a ké­zimunka oktatásába segített be. A tanárnők katonai rangosztályba voltak sorolva. Eleinte az összes tanárnő bent lakott az intézetben, csak kevesen kaptak engedélyt arra, hogy kiköltözze­nek a városba. Az oktatóknak külön lakosztályaik voltak, ahová a növendékeknek tilos volt felmenni. Ez természetesen megindította a diáklányok fantáziáját. Blancz Valerie tanárnő emlékei szerint a tanári kar nagyon összetartott, nagyon kedvelték egymást, jó barátságban voltak. Minden vasárnap ebéd után egy-egy tanárnőnél összejöttek kávézni, ezen alkalmakkor megbeszélték az összes növen­déket és eseményt. 42 A tanári kar élete akkor változott meg, mikor a vezetőség úgy döntött, hogy tovább növeli a növendékek létszámát. Mivel több helyre volt szükség, a tanárnőket kiköltöztették az intézetből, és csak az igazgatónő és a házvezetőnő lakása maradt az iskola épületében, illetve az ügyeletes-szoba. Minden estére beosztottak ügyeletes nevelőt, aki az ügyeletesi szobában tartóz­kodva készenléti szolgálatot tartott, minden tanárra ciklikusan, körülbelül tízna­ponta került sor. A tanév elején, októberre elkészült az orvosi felmérés, ez volt az első negyed­éves sportorvosi jelentés. Az intézet orvosa táblázatba foglalva írta meg beszá­molóját. Feljegyezte a tanulók születési évét, testsúlyát, testmagasságát, 42 Interjú Blancz Valerie-vel.

Next

/
Thumbnails
Contents