Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 8. (Budapest, 2005)

KIÁLLÍTÁSOK - HOLLÓ JÓZSEF: „A Piávétól a Donig" Megnyitóbeszéd a Hadtörténeti Múzeum állandó kiállítása alkalmából

tudomány eredményein nyugvó tényszerűségével, de nem titkolt szándéka az sem, hogy egészséges érzelmeket indukáljon - olyan érzelmeket, amit hazaszeretetnek és nemzettudatnak nevezünk. Kossuth Lajos ideülő szavaival élve: „Nem győztünk, de harcoltunk. Nem törtük meg a zsarnokságot, de feltartóztattuk. Nem mentettük meg Hazánkat, de védelmeztük..." Miben is nyújt újat ez a kiállítás? Mindenekelőtt tartalmi sokszínűségében, ami egy kiállításon törvényszerűen a bemutatott tárgyakon keresztül elevenedik meg. Önök hamarosan saját szemükkel győződhetnek meg arról, milyen gazdag tárgykultúráról van szó, hiszen a kiállítás rendezőinek egyik törekvése éppen ennek a tárgygazdagságnak a bemutatása volt: ezernél több műtárgy várja önöket a tárlókban, vitrinekben. Külön szeretném felhívni szíves figyelmüket a korszak zászlóira, lobogóira, amelyek így együtt még soha nem voltak láthatók. Szinte teljes a korszak viseleti kultúrájának a bemutatása is. A fentiekben tartalmi sokszínűségről szóltam. Ennek fontosságát más vonatkozásban is szem előtt tartottuk, és már a címadással is érzékeltetni kívántuk: Magyarország katonai története. Tehát nemcsak a hadsereg, a magyar királyi honvédség történetét mutatjuk be, hanem a korszak Magyarországának katonai történetét, azt, hogy az első világháborút követő három évtized magyar társadalma hogyan viszonyult a katonapolitikához, a hadsereghez, honvédelemhez, fegyveres harcokhoz, a háborúhoz. Vagyis másként fogalmazva, a kiállítás bizonyos keresztmetszetében az időszak magyar társadalmáról szól, katonai tükörben szemlélve. Az első világháborút lezáró békeszerződés Magyarországot kényszerpályára állította, kijelölve a magyar hadsereg pályáját is. Mint tudjuk, a húszas-harmincas években Magyarországot katonai kényszerintézkedések sújtották. Ezért a magyar állam a kis létszámú Honvédség mellett a Belügy- és a Pénzügyminisztérium kebelében ún. „rejtett alakulatokat" tartott fenn. A kiállítás e valójában katonai alakulatokat - a Vámőrséget, amely a határvédelmet látta el, a Folyamrendészetet, amely a magyar flottillát jelentette, a Rendőrújonc iskolát, amelynek neve alatt a magyar páncélos erőket „rejtették " el az Antant vizslató szemei elől - is bemutatja, súlyukhoz mérten. Es megjeleníti a honvédelemre ráépülő - kimondva vagy kimondatlanul - félkatonai szervezeteket, a Levente intézményét, a cserkészetet, a Frontharcos Szövetséget, Vitézi Rendet, valamint az olyan társadalmi szervezeteket, mint a Magyar Országos Véderő Egyesület (MOVE), Hadirokkantak Országos Nemzeti Szövetsége (HONSZ) vagy a Nyugdíjas Katonatisztek Országos Szövetsége (NTYUKOSZ). Összességében pedig azt, hogy a két világháború közötti magyar társadalom - minden nemzetközi tiltás ellenére is - egyfajta militarizált közösség képét mutatta, amelynek alapvető célja a területi revízió volt. Erre készítették fel a hadsereget, ennek jegyében zajlott a katonák kiképzése, ezt tükrözték a jelszavak és a szimbólumok, s ez mutatkozik meg a korszak tárgyi kultúrájában is, direkt formában vagy burkoltan. A kiállítás rendezői a hadsereg teljes keresztmetszetének a bemutatását tűzték ki célul, és annak a miliőnek a megelevenítését hétköznapjaival és ünnepnapjaival, amelyben egykor maga a katona élt, mozgott, tevékenykedett. A kato-