Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 8. (Budapest, 2005)

ÉRTEKEZESEK, TANULMÁNYOK - R. VÁRKONYI ÁGNES: Akikért a harang szól. 1456 és 1956 emlékezete

radásában látta: „Töröké nem volnál-é most Magyarország, ha János vajda nem lett volna, és el is volna immár az te neved felejtve, ha Hunyadi szorgalmatossága nem serénkedett volna." Példának tekinti. Hunyadi János nemcsak a „vitézeknek tüköré", hanem a lelkierő forrása, mert bebizonyította, hogy reménytelen, szerencsétlen helyzetből is van kiút. Zrínyi szerint Hunyadi János a legsúlyosabb helyzetből mentette meg Magyarországot: „látta a török császárt a győzedelemnek kevélységével nyargalni Magyarországot, látta a maga népét és hadát elromlani, látta a királt elveszni, mégis helyén állott az ő szíve, tíz ezer emberrel (az kiknek csak ő maga egyedül szívet ada) addig forgolódék, addig nyomorgatta a törökök számtalan hadát, hogy semmi nyereség nélkül ki kellé mennie az országból és gyalázattal" - írta a Vitéz hadnagyban. Ha Hunyadi régi századokban születik, apjául Jupitert adták volna - olvasható Zrínyi államelméleti művében, a Mátyás király életéről való elmélkedésekben. Hunyadi János „Mátyásnak tartott világosságot". Mátyást az apja miatt választották meg királynak. Rendkívül érdekes, hogy Kapisztránt már ekkor „az mi szent Capistránusunk"-nak nevezi Zrínyi. Mégpedig a kor fogalmai szerint modern felfogás jegyében; a török elleni háborút nem a máshitűek megbántására, vagy erőszakos megtérítésük végett indították, nem a religio, hanem más okok késztették fegyverfogásra a kereszténységet. A nándorfehérvári győztes hadvezér Zrínyit a szétszabdalt ország megteremthető egységére emlékeztette, többször is világosan megírta: szándéka „Hunyadi győzelmeit újra megvirágoztatni". Óriási erőfeszítéssel és szervező munkával várat épített és harcokat indított, hogy mintegy provokálja Isztambult, és ezzel a Habsburg császárt és magyar királyt is belekényszerítse a megszállt területeket visszafoglaló török háborúba. Körével együtt belső reformokat kezdeményezett, és neki sikerült, amiben Hunyadi hiába reménykedett: Európa, úgy tűnt, megmozdult, megkezdődött a nemzetközi szövetség szervezése a török elleni háborúra. Első oldalon közölték jelentésükben a diplomaták az 1663/64. évi regensburgi gyűlés döntéseit a megindítandó háborúról, és a hadi sikerekről első oldalaikon tájékoztattak az újságok. Azután, amint közismert, a keresztény seregek győzelmével végződött szentgotthárdi csata után, a Habsburg birodalmi érdek érvényesült, és Köprülü Ahmed (1630-1676) nagyvezír a század legnagyobb magyarországi győzelmével vonulhatott vissza 1664 kora őszén Konstantinápolyba. A nagyvezér táborával együtt vonult délnek egy erdélyi ifjú, Rosnyai Dávid (1641-1718), az erdélyi fejedelem, Apafi Mihály török tolmácsa. Amint 1664 szeptember végén megpillantotta Nándorfehérvár ostromverte tornyait, különleges élményt jegyzett fel naplójába: nem tudja, mit csodáljon jobban, az egybeömlő Duna és a Száva látványát, a természeti táj nagyszerűségét vagy a végtelen víztükör fölött a várat. Mert ez a hely - írta - „királyi gyönyörűségű, ama híres, neves Vitéz jó Apánk, Hunyadi Jánosnak kedves lakó és meghaló helye". A látványt szinte kozmikussá emelte, és elárult valamit az emlékezet kultuszt teremtő működéséről is. Közvetlen kifejezéssel „Vitéz jó Apánk"-nak mondta Hunyadit, miközben már több mint kétszáz éve, hogy a nándorfehérvári győző meghalt, és azóta minden megváltozott. Hét évtizeddel később a vár elveszett. Majd lezajlott a mohácsi csata. Az Oszmán Birodalomhoz csatolták Budát, és a törökök elfoglalták az ország kétharmadát. 1664-ben is a nagyvezír győzött, mert vesztes csatája