Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 8. (Budapest, 2005)

GYŰJTEMÉNYI- ÉS MŰHELYMUNKA - LUGOSI JÓZSEF: Lövegek a Hadtörténeti Múzeum fegyvergyűjteményében. 1. rész

zítették a lövegtalphoz. Ettől kezdve nem kellett az egész csőágyat emelni, elég volt magát a csövet. Hamarosan rájöttek arra, hogy a csapokat villára is lehet szerelni (hattyúnyak), s a villa szárát rögzítve, a cső most már nemcsak függőlegesen, hanem vízszintesen is mozgatható. Persze ezt könnyű ágyúcsöveknél lehetett alkalmazni, elsősorban hajókon. Innen is van a neve: sajka (csajka) ágyú, forgótarack, siska ágyú vagy az angoloknál swivel gun, a németeknél Drehbass, úgyis ismert, hogy kalózágyú. Hátul a csővég előbb egy sima lap, ezután egy gomb s utóbb egyre díszesebb. Ez is a cső emelését szolgálta, s van olyan, a nürnbergi Germanisches Nationalmuseumban Miksa császár tüzérségének utolsó megmaradt darabja 1515-ből, amelyiknek végein éppen egy fül van. Legváltozatosabbak ezek a hátsó fogók. A Tóth Árpád sétány egyik csöve hátul egy elefántormány s abba fűzött karika, a Tower egyik csövén oroszlánfark egy 1647-beli spanyol csövön; a Suvalov-féle orosz licorneokon egyszerű (egyszarvú) fej van (Hadtörténeti Múzeum), de van ilyen Bécsben is és Párizsban is. Igen általános volt egy időben a nagycsörű madárfej, a Musée de l'Armée körfolyosójának egy egész oldala tele van ilyennel. A genfi Városháza (ma Levéltár) utcai oszlopai között felállított ágyúk egyikén majomfej ez a dísz - 1721-ben Dániel Wyss öntötte ezt a 9,5 cm-es bronz csövet.