Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 8. (Budapest, 2005)

ÉRTEKEZESEK, TANULMÁNYOK - R. VÁRKONYI ÁGNES: Akikért a harang szól. 1456 és 1956 emlékezete

1456 soha nem esett ki az utókor emlékezetéből. Viszonylag jók a forrásadottságai: magyar, török, német, olasz, cseh, szerb, dalmáciai és más országok dokumentumai bizonyítják, hogy az oszmán támadás több évszázadon át foglalkoztatta és foglalkoztatja az utókort, és féltve őrizték tárgyi emlékeit. Egykorú, eredeti, addig ismeretlen levelet az ostromról még a XIX. század végén is feltártak a lengyelek, és Hunyadi Jánosról a XX. század folyamán is találtak új dokumentumokat magyar történészek. A csatát követő években újult meg a történetírás és fejlődött ki a társadalom tágasabb köreiben a történeti érdeklődés. A reneszánsz felfedezte a személyiség történeti jelentőségét, s átalakította az emberek időtudatát. Hunyadi János (1407/9-1456) hosszú úton jutott el a nándorfehérvári győzelemig; gyors karrierrel a királyi udvarban, szédületes sikerekkel a balkáni harctereken és kegyetlen kudarcok között. Politikai, hatalmi küzdelmekbe sodorták a körülmények, eközben következetesen építette külföldi kapcsolatait. Személyiségének kialakulására mindez és még sok, ma már ismeretlen körülmény meghatározóan hathatott. Sokat emlegetett alapelvein, hogy nincs egytényezős történelem. 1956 nyarán már hatalmas anyag tudósított arról, hogy mi történt ötszáz évvel azelőtt. Thuróczy János (1435k-1490), Antonio Bonfini (1424P-1503), Heltai Gáspár (1510/15?—1574) történeti művei, a diplomáciai jelentések, birtokiratok, oklevelek, címerek, a vatikáni, bolognai, firenzei, velencei, bécsi levéltárakból feltárt anyag, török krónikák és Hunyadi síremléke a gyulafehérvári katedrális oldalhajójában. A korszak gondjait jól jellemzik Aeneas Silvius Piccolomini (1405-1464), a későbbi II. Pius pápa híres levelei. Elég felidéznünk az ekkor még sienai püspöknek és császári tanácsosnak a regensburgi birodalmi gyűlésről beszámoló írását, amelyet 1454 nyarán Bécsújhelyből keltezve „a tudós és főtisztelendő János atyának, Várad püspökének, a dicső Magyar Királyság kancellárjának" küldött. Három válság gyötri Európát. ,,Mindenütt kihunyt a vallás iránti buzgalom." Az uralkodók között nincs egyetértés, „a hatalom ellensége az újításoknak, a változás reménye a nyomorultak kenyere". Es küszöbünkön a török: „elfoglalták Konstantinápolyt, lemészárolták a város nemességét a fejedelemmel együtt." Váradi János magyar kancellárnak Aeneas Silvius mindent leírt, ami a regensburgi gyűlésen történt, a burgundi herceg fogadalmát, a császár véleményét, az ülésrend miatti veszekedéseket, a fejedelmi lakoma menüjét, az általános zűrzavart, a mainzi érsek véleményét, a városok panaszait, és bemásolta levelébe saját beszédeit is. Közöttük a legfontosabb, amelyben kifejtette: a törökök a kereskedelmi támaszpontokat foglalták el, és hajóhaduk hatalmas. Végül ismerteti, a brandenburgi herceg beszédét. A herceg kijelentette, hogy kész a kereszténység védelmében magát feláldozni, erre a fejedelmek egy emberként megfogadták: „őseinkhez méltók akarunk maradni", és vállalják a török elleni közös harcot. Aeneas Silvius bizakodva várta a folytatást, a frankfurti gyűlést. De nem történt lényegében semmi. A bécsújhelyi birodalmi gyűlésen 1455 elején hiába döntötték el, hogy megszervezik a keresztes hadjáratot, a török, mint majd mindig, gyorsabbnak bizonyult.