Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 7. (Budapest, 2004)
ÉRTEKEZÉSEK, TANULMÁNYOK - SALLAY GERGELY PÁL: Kitüntetések a világ postabélyegein
23. kép 24. kép idején kifejtett ellenálló tevékenységet jutalmazta; a Virtuti Militari Érdemrend hadi érdemeket ismert el, s mint ilyet több szovjet tábornoknak is adományozták az 1943-1945 közötti, németek elleni hadműveletek sikeréért; a Grünwald Kereszt Érdemrend pedig eleve a Német Lovagrend fölött 1410-ben aratott lengyel-litván győzelemre utalt, illetve - többek között - második világháborús érdemeket honorált. 22 1961-ben, ugyancsak Lengyelországban, a harmadik sziléziai felkelés 40. évfordulójára emlékeztek két bélyeggel, amelyek közül az 1,55 zlotys címlet a Sziléziai Felkelés Keresztjét ábrázolta. A felkelés az 1921 márciusában a német-lengyel határ ügyében rendezett népszavazást követően robbant ki, s hatással volt a határvonal októberi kijelölésére. Az 1946-ban alapított, viszonylag ritka kitüntetést az 192l-es felkelés résztvevőinek, valamint a második világháború idején a németek ellen felkelő sziléziaiaknak adományozták. 2 ' 1984-ben a lengyel posta négy, egy-egy magas rangú állami kitüntetést ábrázoló címlettel emlékezett meg a Lengyel Népköztársaság kikiáltásának 40. évfordulójáról. Az 5, 6, 10 és 16 zlotys nyomatok a Grünwald Kereszt Érdemrend, a Lengyelország Újjászületése Érdemrend, a Munka Zászló Érdemrendje és a Népi Lengyelország Építőinek Érdemrendje jelvényeit jelenítik meg. A 26. képen a Lengyelország Újjászületése Érdemrend képét hordozó 6 zlotys címlet szerepel. Az eredetileg 1921-ben alapított, majd 1944-ben a Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottság által megújított és napjainkban is élő érdemrend öt osztályát a társadalmi élet különböző területein elért kiemelkedő eredmények elismerésére bel- és külföldieknek egyaránt adományozzák. 24 Hazánkban 1966-ban bocsátottak ki először kitüntetéseket bemutató sorozatot, amely napjainkig az egyetlen ilyen témájú magyar sor. A Vertei József tervezte bélyegképek az 1966-ban az Elnöki Tanács által adományozható polgári kitüntetéseket, így a Munka Érdemrend és a Magyar Népköztársaság Zászlórendje egyes fokozatait, illetve a Munka Vörös Zászló Érdemrendje, a Magyar Népköztársaság Érdemrendje, és a „Szocialista Munka Hőse" kitüntető cím jelvényeit ábrázolják. (1-2. színes kép) A Munka Érdemrend arany, ezüst és bronz fokozatait a társadalom különböző területein végzett kiváló munkáért adományozták. 26. kép 22 Hieronymussen: i. m. 161-163. p. 23 Bigoszewska: i. m. 123. p. 24 Hieronymussen: i. m. 160. p.