Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 7. (Budapest, 2004)

ÉRTEKEZÉSEK, TANULMÁNYOK - HORVÁTH LAJOS: Az inszurrekciós gyalogság 1809-ben

A tüzelés kezdetekor jelként először a dobjel, vagy ha az nem volt, akkor a „szakaszonként tüzelünk''' vezényszó hangzott el. Ezt a „készülj" parancs követte majd „célt" vezényszóra a fegyver célra tartott helyzetbe emelkedett. Végül a „tüzet" elhangzásra történt a lövés. Gyakorlott csapatnál a töltés után nem vállra, hanem mindjárt „készülj" helyzetbe vették a fegyvert. „Készülj" vezényszóra a második sor úgy lépett oldalt, hogy bal vállaik az első sorban állók jobb vállaival legyenek egy vonalban. (így tudott az első kettő sor egyszerre tüzelni.) A harmadik sor pedig a fegyvert karra vette. Ha bármelyik töltés vagy tüzelés fázisban volt is a csapat, de valami oknál fogva be kellett szüntetni a tüzelést, „megállj" vezényszó hangzott el, ami után a sárkányt (azaz a kakast) le kellett ereszteni, a fegyvert pedig vállra venni." Tábori élet Egy katonai szabályzat természetesen mindenre kitér, így a táborozás rendjére is. Nem lehetett ez másképpen a nemesi had szabályzatában sem. A sors fintora viszont, hogy a sereg inkább a győri csatát követő, még több hónapig tartó táborozásban használhatta mindezt a tudást és ismeretet, s nem a csata előtt a felkészülésben. Akkor a századok felállása, zászlóaljakba szervezése, felszerelése és a csata napja között igen kevés, legfeljebb pár hét idő volt csak. A felkelő sereg azonban a csata és a békekötés közötti hónapokban táborban volt, gyakorlatozott, mindazt a tudást és ismeretet megszerezte, amire a már korábban elvesztett csata idejében lett volna nagy szüksége. A nemesi had valójában „kiképzett haddá" vált, gyakori szemlékkel - József nádor bosszúságára az uralkodó is többször meglátogatta a tábort -, az pedig, hogy az uralkodó nemesi felkelő egyenruhát is csináltatott magának, presztízsnövekedést, jelképesen az inszurgens seregnek a soregységek közé emelését is jelentette. A tábori felszerelés előírásszerűen az alábbiakból állt: tiszti és legénységi sátrak, azok tartozékai (karók, cövekek, kötelek); a táborverés segédeszközei, azaz századonként kettő fejsze, kettő ásó, egy csákány; aztán húsz-húsz vasfazék és serpenyő. Nincsen nyoma annak, hogy a sorgyalogságnál szokásos, ezredkörlet határát jelző zászlók voltak-e használatban, és ha igen, akkor zászlóaljanként vagy vármegyénként (kompániánként). Minden tábornak az a célja, írja a „Regulamentum", hogy a sereg együtt legyen, pihenjen, és mindezt a legkisebb időveszteséggel tehesse. Ezért volt elrendelve, hogy a sátrak (vagy földkunyhók!) rendbe legyenek állítva, felesleges hely foglalása nélkül, elég helyet hagyva a tábor előtt a mozgásra. A fát, vizet és eleséget tartották a legszükségesebbnek, ezért lehetőleg lakott helyek közelében vert tábort a sereg. A tábornak saját rendtartása volt a legénység egészségének fenntartása érdekében, amelybe nem csak a víz minőségére és a tisztaságra ügyelést értették bele, hanem a feslett, korhely személyek távoltartását is. 55 A Tanítás Regulamentuma a Magyar Felkelő Nemesség Gyalogságának számára. Pest, Hartleben, 1809. 55. p.