Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 7. (Budapest, 2004)

GYŰJTEMÉNYI- ÉS MŰHELYMUNKA - TOMBOR KRISZTIÁN: Egy második világháborús angol rohamsisakbélés restaurálása

többszörös öblítés után Ca(OH)

2-os vízben semlegesítettem. A nedves pántokat szívópapírra helyeztem, és a szárítást közvetlen a levegőn, préselés nélkül végeztem, hogy a (papírba került Ca(OH)

2-ból) CaCCh kialakulásához szükséges levegő érje. A száradást követően híg, Glutofix 600 1%-os vizes oldatával utánenyveztem, hogy megerősítsem a papírt, majd hagytam újra megszáradni. Ezután a hiányokat pótoltam ki a pánttal azonos színűre színezett öntött papírral (anyaga: 25% gyapotlinter, 50% len, 25% fenyőcellulóz) és japán papírral, melyeket rostokhoz kötődő Pergasol (Ciba-Geigy) nevű (papíripari direkt színezékkel) színeztem. A kiegészített papírt simára préseltem, szívópapírok között. Azért, hogy a pánt ne tapadjon a szívópapírokra, a műtárgy és a szívópapírok közé nedvességet áteresztő, de a tapadást meggátló nem szövött textíliát (Bondina) tettem. Préselés után a ma gyártott papíranyagok közül az eredetihez leginkább hasonlító - a kibontott belső réteggel megegyező vastagságú prespánlemezből készítettem el a kiegészítéseket. A pótlásokat a két keresztpánttal azonos hosszúságúra és szélességűre vágtam. Erre a lemezre ragasztottam fel mézsűrűségű ragasztóval (Glutofix 600 2-3%-os) két oldalról az eredeti pántok külső és belső restaurált rétegét, majd a fent már említett módon bepréseltem. A kész pántokon végül kivágtam a neoprén dugaszok illesztési helyét. Ebben az esetben elkerülhetetlen volt ilyen drasztikus beavatkozás a műtárgy megmentése érdekében, hiszen a fent ismertetett eljárás nélkül a műtárgy papírja előbb-utóbb teljesen elroncsolódott volna, s ahogyan az a rövidebb keresztpánt esetében is történt, hasonlóan tört volna széjjel a tárgy többi része is. Miután a pántok restaurálásával elkészültem, munkámat a körpánt s a rávarrt vászonbélés konzerválásával folytattam. Annak érdekében, hogy a műtárgy a konzerválási-restaurálási folyamatok során ne veszítse el a történelemben betöltött funkciójának hiteles, információt hordozó nyomait, korhű állapotát, s mégis megakadályozzam a további kémiai és fizikai károsodását, egy kíméletes, vizes mosás mellett döntöttem. Ez mind a papírpántnak, mind a vászonbélésnek egy enyhén semlegesen tisztító „felfrissülést" adott. Ennél a tárgynál a sima vízben történő nedves tisztításnak nem voltak úgynevezett levérzési és egyéb akadályai. Noha tisztában voltam vele, hogy így elvesztek olyan szennyeződések is, amelyek történelmi információt hordozó értékkel rendelkeztek, mégis fontosabbnak tartottam, hogy a textil szálas anyagait felépítő polimerek a vízben elasztikus fizikai állapotukba kerüljenek, visszanyerve ezáltal természetes alakjukat. A vászonbélésen lévő szennyeződéseket azért kell eltávolítani, mert katalizálják a lebomlási folyamatokat. Mivel nyomtalanul úgysem lehet eltávolítani ezeket, csak drasztikus fehérítéssel, így a tárgyon a használat nyomai, foltjai a kíméletes tisztítás után is megmaradnak. A vízben kisimítottam a gyűrődéseket, és nagyon puha, vékonyszálú ecsettel finoman eltávolítottam a tárgyra rakódott penészes és algás szennyeződéseket. Ezzel az eljárással meg tudtam menteni a papírgyűrűt és a vászonbélést összeillesztő eredeti varrást is, hiszen a papírgyűrű savasságát mindenképpen csökkenteni, „orvosolni" kellett, s ha nem is olyan tökéletesen, mint a keresztpántok esetében, e célt sikerült elérni - ennyi kompromisszumot szükséges volt hozni. A nedves bélést fejformájú, nylonnal bevont fa bakra húztam, s hagytam megszá-