Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 7. (Budapest, 2004)
ÉRTEKEZÉSEK, TANULMÁNYOK - HORVÁTH LAJOS: Az inszurrekciós gyalogság 1809-ben
azt követő harcokban. Kiképzetlenségük folytán tulajdonképpen ezt a harcmódot inkább tudták rögtönözni a felkelők, mint a fegyelmezett zárt rendek harcát. A gyalogzászlóaljak századai parancsnokuk után kapták nevüket. Például így: a pozsonyi első zászlóalj Pálffy százada (gróf Pálffy József százados után). 16 Szabály szerint századonként 1 kapitány, 1 főhadnagy, 2 alhadnagy (egyik első-, a másik másod alhadnagy), 2 strázsamester (őrmester), 12 káplár (tizedes) 12 szabados (őrvezető), 2 dobos, 1 ács, 168 közvitéz helye volt rögzítve, amely azonban természetesen több esetben nem volt meg hiánytalanul. Századonként még egy málhás ló és egy szolga is volt. Ettől eltérően előfordult olyan század, ahol egy „commendáns" és egy „második" kapitány, kettő „első hadnagy" és kettő alhadnagy volt az állomány listáján, dobos nélkül. 17 A zászlóaljak ezeken felül még kellett rendelkezzenek az állományukban 1 ezredes tiszt, 1 ezredsegéd, 1 főseborvos, 1 alseborvos, 1 főfurir (szálláscsináló), 3 alíurir, 1 zászlótartó, 1 dobos poszttal is. A törzs elnevezése „kormány" volt. A zászlóaljnak egy kétlovas fedett szekér is rendelkezésére állt az eszközök szállítására, és az állományba tartozott még egy zászlóalj-szolga is. A tiszti rang itt is, mint az egész hadseregben különösen magas és tiszteletet parancsoló méltóság volt. A szolgálati szabályzat szerint „a tiszti ruha mocskot nem szenvedhet; aki abban alacsonyságra vetemedik, kéntelen azt levetkezni". Az „ezredes főkapitányt" (óbestert) főispáni javaslatra a vármegye közgyűlése választotta. Aztán a közgyűlés elé terjesztettek egy tervet, amelyben tiszteket igényeltek a reguláris egységektől századparancsnok szintig, illetve a nádornak javaslatokat tettek a főstrázsamesterek (őrnagyok) kinevezéséről. Ennek alapján lett például Beöthy Károly hadnagy a 32. sorgyalogezredtől gyalogos kompániás kapitány a nemesi gyalogságnál, vagy lépett a hevesi 15. sz. zászlóalj Orczy százada élére Lodomersky Ferenc főhadnagy a 62. Sorgyalogezredtől, mint új századparancsnok, kapitány. Vagyis az átvezényelés a képzett sorgyalog tiszteknek rendfokozati előrelépést jelentett. Ha pedig nem is jutott a sorgyalogságtól elegendő tiszt a nemesi gyalogsághoz, az ezredsegéd mindenképpen egy jól képzett sorgyalogos tiszt volt, ahogy azt az 1809-es szolgálati szabályzat előírta. („Ezen tisztség egy alkalmatos, munkás, fáradhatatlan, már előre szolgált tisztet kíván...") Az altiszteknek és a zászlóhordozónak pedig az írni-olvasni tudó, fegyelmezettebb embereket kellett választani. Ez utóbbi nádpálcával járt, és csak akkor hordta a zászlót, ha a zászlóalj kiállt. Amíg „egy gyalog nemes batalion" hat kompániára, addig a kompánia négy „kápláraljára" oszlott. Egy-egy kápláralja 6-7 emberből álló „pajtásságokból" állt (ezek a mai „szakasz" és „raj" elődjei). A pajtásságok kis összetartozó egységek voltak, tagjai például közösen főztek. A zászlóaljak igen különböző összetételűek voltak, létszámuk 490 és 1264 között ingadozott. Az 1808. évi törvény kimondja, hogy a felkelők részére gyakorlati szabályzatot kell kiadni, és magyar nyelven kell őket vezényelni. Gróf Beckers hadsegéd fogta össze azt a munkát, amelynek eredményeképpen az 1809. év elején megje16 R. Kiss: i. m. I. k. 48. p. 17 HL A magyar nemesi felkelés iratai. 1809. 13/22. ltsz.
