Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 7. (Budapest, 2004)

GYŰJTEMÉNYI- ÉS MŰHELYMUNKA - DÉCSEY SÁNDOR: A Hadtörténeti Múzeum zászlószalagjai

jellegi! ügyeiben kijáróként (mai szóval élve lobbystaként) kellett szerepelnie. Számos, az alakulat életében fontos eseményben anyagilag is helyt kellett állnia. Vállalnia kellett például az alakulat báljának bálanyai tisztségét. Nem véletlen, hogy az állandó hadsereg kezdeti időszakában, hogy az említett feladatkört el tudja látni, zászlóanyául nem a virtuális, hanem a tényleges ezredtulajdonos feleségét választották. Az ezredtulajdonosi poszt virtuálissá válásával terjedt el a minél nagyobb társadalmi pozíciót és ezáltal minél nagyobb befolyást élvező hölgyek felkérése a zászlóanyai szerepre. Végső soron ennek volt köszönhető az uralkodó vagy az állam vezetője feleségének felkérése e tisztségre, ami a XIX-XX. századra volt jellemző.

2 A zászlóanyai tisztség meglepően hosszú ideig élt. A zászlók felszentelésének elmaradásával viszont együtt járt a zászlóanya intézményének megszűnése is. Ez időtől (1949) kezdve az individuális zászlóanyai posztot a kollektív „zászlóapai" poszt váltotta fel. Itt az elméletileg a csapatzászlót adományozó kollektívákra (gyárak, termelőszövetkezetek) gondolunk. Ezek az adományozó szervezetek azonban gyakorlatilag átvették a klasszikus zászlóanyai feladatokat. Közvetítették a hadsereg elvárásait a civil szféra felé és viszont, valamint nagy részt vállaltak az adott katonai alakulat kulturális életének, ünnepeinek megszervezésében és számos esetben segítették a hivatásos állomány magánéletét is. A rendszerváltás után az úgynevezett „zászlóapai" szerep értelemszerűen megszűnt, viszont napjainkban egyre többször merül fel a zászlóhoz kapcsolódó egyéb hagyományos jelenségek (zászlószentelés, zászlószögek alkalmazása) mellett az igény a zászlóanyai intézmény újjáélesztése iránt is. A zászlóanyai szalagot mindig az adományozó készíttette, a saját költségén. O döntötte el a rá kerülő jelmondat szövegét, a szalag anyagát, a felirat betűtípusát és a méretet is. Természetesen voltak irányadó minták, ezért a variációk száma nem túl magas. Altalánosságban elmondható, hogy a XLX. század végére, a XX. század elejére a szalagok nagymértékben leegyszerűsödtek. Kötelező elemük volt az alakulat jelmondata és megnevezése, a zászlóanya neve és az adományozás ideje legalább évvel megjelölve. Kiemelkedő jelentőségűnek kell tekintenünk az 1848-1849. évi szabadságharc során adományozott zászlóanyai szalagokat. Ezek is jól mutatják, milyen fontos volt az alakulatok számára, hogy kit tisztelhetnek zászlóanyaként. A minél magasabb társadalmi állású hölgyek kegyeiért szinte verseny folyt a csapatok között. Az utókor szerencséjére számos ilyen szalag megmaradt a nehéz időkből. Ez annak is köszönhető, hogy a fegyverletételkor a honvédek sok esetben fontosabbnak tartották a szalag mentését, mint a zászlóét. Persze az is szerepet játszhatott, hogy míg a zászlót szét lehetett darabolni, addig a szalagot valamelyik tiszt - sok esetben a zászlóalj parancsnoka személyesen - vette magához, rejtette el, és így az a kiegyezés után viszonylagos épségben, mint nemzeti ereklye 2 Jó példa erre az 1848-49-es honvédsereg első zászlóaljának zászlóanyája, aki nem volt más, mint Batthány Lajos miniszterelnök hitvese. A szabadságharc során sok esetben Kossuth Lajosnét kérték fel erre a tisztségre. A kiegyezés utáni magyar királyi Honvédség 1. zászlóaljának zászlóanyaságát nem csak virtuálisan, hanem a valóságban is Erzsébet királyné vállalta. A két háború között Horthy Miklósné is sok ilyen jellegű felkérést kapott.