Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 6. (Budapest, 2003)
ÉRTEKEZÉSEK, TANULMÁNYOK - R. VÁRKONYI ÁGNES: A múzeum gondolata a felvilágosodás korában és a reformkorban
a Mythológia német fordítását tette félre, hogy a régészeti, történeti emlékek felmérését keresztül vihesse, mint a legfontosabb közérdekbe vágó ügyet. 59 A leletmentő program 1858-ban kapott hivatalos utat, amikor az Akadémia visszanyerte nyilvános működési jogát. Wenzel Gusztáv javaslatára döntés született az 1847. évi program hivatalos folytatásáról, és megalakult a program gazdája, az Archeológiai Bizottság. Kubinyi Ágostonnak, a Nemzeti Múzeum igazgatójának az elnökletével kidolgozták a Bizottság szabályzatát. Gondoskodása alá tartozik az országban fellelhető minden magyar és nem magyar, létező és feltalálandó emlék - ókori, középkori maradvány - régi épület, faragvány, címer, kőkoporsó, sírfedél, keresztelő medence, fafaragvány, metszet, fegyverek, bútorok, edények, érmek, pecsétnyomók, pecsétek stb. A felhívás lényeges része az 5. pontban olvasható: „A mennyiben a bizottmánynak módjában lesz, ügyekezni fog gyűjteményi tárgyakat is a nemzeti múzeum számára megszerezni." Jellemző a körülötte zajló tudománypolitikai személyi harcra, hogy Ipolyit csak az 1859 januárjában tartott osztályülés választotta be tagjai közé, és a programot végül is Toldy Ferenc mint „bizottmányi tag és szerkesztő" aláírásával adták ki. 6 " Ipolyi az Akadémia támogatásával és a realista társadalomtörténeti szemlélet jegyében szerveződő történészek segítségével már szélesebb körűen terjeszthette ki a tárgyi emlékeket összegyűjtő munkát. Többek között Ráth Károly és Nagy Iván azonos elvek szerint tervezték feltérképezni Zala, Fejér, Tolna, Nógrád s talán Győr (?) vármegyék tárgyi emlékeit. A munka módszertani elveit Ipolyi a legjobb német, angol, francia, osztrák szakirodalom alapján, a természettudományok és a társadalomtudományok egységében vázolta fel, s munkatársaival közösen beszélte meg. 61 Most írja le, amit később is megismétel: „Gyűjtsük össze töredékeinket, nehogy véglen [!] elvesszenek, s azáltal is megint szegényebb legyen múltunk, a jelen és a jövő." 62 A munka talán legjelentősebb eredménye, hogy Rómer Flóris 1859 nyarán gyalog és forspont szekéren, bejárta a Balaton-felvidéket, műszerei az iránytű, a geológuskalapács, a füvészásó és a jegyzettömb. Mindent felmért, lerajzolt, számba vett. Műemlékek, sírkövek, harangok, kastélyberendezések, faragott kövek, könyvtárak, érmek, cseréptöredékek sokaságát, a magánosok régiséggyűjteményeit, s feljegyezte a mérhetetlen pusztulás dokumentumait is. Középkori kőtorzót dobott a hintójába az egyik földbirtokos, mondván, jó lesz az istállóajtó kitámasztására. Másutt megdöbbenve tapasztalta Rómer, hogy eredeti helyükről felszedett antik téglákkal rakták ki a lőállás padozatot. „A Bakony" 1859-ben jelent meg. Óriási sikerére jellemző, hogy azonnal követte a második kiadás. De már a múzeumi gondolat körül 59 1856 november 6-án írja Révész Imrének „leginkább régiségek vizsgálata s conservátori kutatások stb. foglaltak el..." Idézi: Szulovszky, 2002. 38. p. 60 Ipolyi, 1994. 12. p. 61 Jellemző, ahogy leírja, a régi harangok vizsgálata roppant nehézséggel jár: „Magas tornyok rozzant, kiöregedett lépcsőin, de sőt ezeknek teljes hiányában a harangállványokig és ezekre feljutni gimnasztikai nem pedig archeológiai ügyességet kíván." S hivatkozik a nemzetközi harangtörténeti vizsgálatokra, amelyek megkívánják a harangok feliratának, súlyának, mértékének, hangfokozatának felvételét. Ipolyi, 1994. 29. p. 62 Ipolyi, 1859. (1994.) 59-60. p.