Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 6. (Budapest, 2003)

KIÁLLÍTÁSOK - GALVÁN KÁROLY: A Pacor család

Pacor (II.) József vezérőrnagy 1918-ban lan túlerős támadásokkal szemben kezében tartotta, és csak felső parancsra vo­nult vissza. Ezután a 31. gyaloghadosztály kötelékében ismét egy piavei szakaszt védett, majd a 60. gyaloghadosztály parancsnokságát vette át, amellyel a Monté Pertica-Tassona állásokat a Grappával szemben védelmezte, azokból egy talp­alatnyi földet sem vesztett el az Antant támadásaival szemben, sőt állásainkat vál­lalkozásaival helyenkint megjavította. Ezután átszervezte a 60. gyaloghadosz­tályt, amellyel a visszavonuló csapatokat fedezte. Október 31-én a 20. honvéd gyaloghadosztályt is alája rendelték, és az így képzett hadtestcsoporttal hevenyé­szett állásokban mindaddig feltartotta az olaszokat, míg a visszavonuló hadsere­günk elég tért nyert. Hadtestcsoportjának utóvédje a bellunói hidakat kellő időben felrobbantotta, amely lényegesen feltartóztatta az üldöző ellenséget. Mindazonáltal a további visszavonulás folyamán is kisebb-nagyobb harcokat kel­lett megvívnia, még a fegyverszünet beállta után is. Az összeomláskor megszer­vezte a lakosság védelmét, és gondoskodott a betegek és sebesültek elhe­lyezéséről, majd törzsét Ausztrián keresztül Bécsbe, illetve Budapestre hozta. Ekkor nyugállományba helyezték. Haditénykedései mellett tagja volt a katonai tudományos kérdések megítélésére hivatott bizottságnak, parancsnoka az északi hadseregvasutaknak, osztályfőnök a közös hadügyminisztériumban és vezetője a Monarchia szénügyeinek. A kommün után mint a „Fővezérség meghatalmazott tábornoka" a gabonagyűjtés országos kormánybiztosával karöltve megszervezte és irányította az élelmiszerek előteremtésére és szétosztására szükséges akciót. Megszervezte a zilált állapotba jutott határforgalmi szolgálatot. 1920-ban altá­bornaggyá nevezték ki, és „határforgalmi katonai felügyelő" lett. 1921-ben vég­leg nyugállományba lépett, befejezvén fényesen ívelő katonai pályáját. 1926-ban

Next

/
Thumbnails
Contents