Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. (Budapest, 2001)
URALMI JELKÉPEK - BAK JÁNOS: Magyar királyi jelvények a középkorban
szerint „Szent István kardja" ekkor került oda és maradt a cseh királyi kincstárban. Hogy a tunika és jogar (amit a Rímes Krónika szintén említ) hogyan került vissza Magyarországra (vagy egyáltalán, hogy László-Vencel a koronán kívül is az általunk ismert jelvényekkel vonult-e apja fogadására, vagy másokkal!?) nem tudjuk. 29 A korona Ottó alatti viszontagságait ismerve alig hihető, hogy a bajor herceg például a tunikát is magával cipelte volna kalandos útján, bár a jogar könnyen elférhetett úti poggyászában. Az, hogy a Szent Jobb mikor és hogyan került vissza (vagy hogy egyáltalán elvitték-e Csehországba) az ereklye történetének szintén hiányzó fejezete. Megállapíthatjuk tehát, hogy Budán 1304-ben nem volt kéznél országalma 30 (talán már 1301-ben sem). így elképzelhető, hogy ennek hiányában készíttették az Anjouk a ma ismert országalmát. Igen precízen fejezték ki saját helyzetüket, a heraldika nyelvén jelölvén azt, hogy a szicíliai Anjou-ház fiatalabb ágának címeréről van szó. Elképzelhető az is, hogy ezt az országalmát valóban ideiglenesnek vagy esetleg (mint ez a kutatásban fölmerült) valamilyen kegyes „ex voto" ajándéknak szánták, és ezért készült kevésbé értékes anyagból és egyszerűbb dekorációval. Valami okból azonban később már nem helyettesítették mással. A hatalmi jelvények és koronázási szertartások történtében nem ritkaság, hogy egy pillanatnyi kényszermegoldásból hagyomány születik és utóbb már senki sem gondol arra, hogy eredetileg „egyéb híján" alkalmazták. 1 A magyar országalma esetében is erről lehet szó, de azáltal, hogy a XIV. század elején, egy latin-nyugati országban kettőskeresztes országalmát „vezettek be" (vagy másoltak le?), ez a kevéssé mutatós jelvény a jelvénytörténet egy jelentős és különleges darabjává vált. 29 A palástot egyetlen leírás sem említi, pedig az már egy évszázaddal korábban is minden bizonnyal a királyi ornátushoz tartozott. 30 Ezt meg lehetne kérdőjelezni azzal, hogy a Szent Jobb „erősebb" dinasztikus-szakrális kapcsolatott kellett hogy szimbolizáljon, s ezért helyettesítették vele az országalmát. Azonban tudjuk, hogy a rítusok konzervatív jeliegébő következően a megszokott és „hagyományos" jelvények használata a jellemző, és 1304-ben is voltak olyanok, akik az 1290. évi koronázásra emlékezhettek. A krónikák tudósítása arról, hogy László-Vencelnek az „urakkal" tárgyalni kellett és csak „okosságát használva" (sagacitate usus Chron. aulae reg. 168.) sikerült elérnie, hogy a jelvényt hordhassa, arra vall, hogy azok a hatalmasok valamilyen csoportjának őrizetében voltak és nehéz elképzelni, hogy - ha megvolt - az „ismert" országalmát ne használták volna. (Természetesen mindez csak spekuláció.) 31 Valószínű például, hogy a királyi „effigies" először II. Edvárd angol király temetésén (1327) jutott szerephez. Minden jel szerint azért, mert túl hosszú idő telt el a halál és a temetés között. Majd 1422ben, amikor egy angol-francia (V. Henrik) és egy francia király (VI. Károly) egyazon évben halt meg, a franciák „utánozták", s ott a királyi díszbe öltöztetett és fia koronázásáig király módjára „viselkedő" baba hamarosan bonyolult államelméleti meteforává nőtte ki magát. Lásd Katorowicz, E. H.: The King's Two Bodies. Princeton, 1957. 420-422.
