Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. (Budapest, 2001)
URALMI JELKÉPEK - R. VÁRKONYI ÁGNES: Az egységjelképei a megosztottság másfél évszázadában
folyású személyiség a kompozíció és koncepció kialakításában. Nemcsak életútja, méltósága, hanem egész történetírói habitusa is erre vall. A pécsi (1553), majd egri püspök (1557) még mint János király diplomatája járt Franciaországban, Angliában, Rómában, Velencében és Lengyelországban. Tárgyaló partnere volt V. Károly császár diplomatájának, Vese lundi érseknek, részt vett a nemzetközi török összefogás reményében a két királyság egyesítésének elveit megfogalmazó Váradi béke létrehozásában, 1538-ban. 1553 folyamán Ferdinánd követeként járt Konstantinápolyban. 1559-ben, Oláh Miklós halála után esztergomi érsek, majd Magyarország helytartója lett. Történetíró munkáját humanista szemlélet, alaposan kidolgozott művek, részletek, befejezetlen töredékek és nagyszabású adatgyűjtés tette maradandóvá. Antonio Bonfini és Brodarics István művének együttes kiadására készült. Munkáit publicisztikai célok is áthatották, s fel kívánta hívni a keresztény országok figyelmét, hogy a gazdag országot ne engedjék át a törököknek. Felismerte a gazdasági tényezők jelentőségét úgy is, mint Szulejmán hadjáratainak egyik racionális indítékát, s azt a korában újszerű felfogást képviselte, hogy a hadiesemények megértéséhez diplomáciai, politikai, földrajzi ismeretekre egyaránt szükség van. 15 Elképzelhetetlen, hogy az ország egyik méltósága, aki elsőrangú diplomata és történettudós volt, ne szólt volna bele a térkép koncepciójába, ha nevét a munkatársak között feltüntetik. Nincs biztos támpontunk arra vonatkozóan, hogy az országot egységesnek feltűntető térkép milyen konkrét céllal készült. A feliratok három nyelve, a magyar, latin és német, az utak, hidak, gazdasági értékek ábrázolása megengedhetővé teszi a feltételezést, hogy szélesebb körű közönségnek szánták. Nemcsak az elitnek, hanem katonáknak, kereskedőknek, németeknek és magyar anyanyelvüeknek. Lehet, hogy eredetileg valamely könyv mellékletéül készült. Szolgálhatott diplomáciai tájékoztatással. S bár a térkép drága mulatság, eljuthatott egyházi központokba, fohászai imaként terjedtek el, üzenetét felfoghatta a mezővárosok vásározó társadalma. Tájékoztatásul szolgált és önbizalmat adott. Mindez azonban csak feltevés. Bizonyosat további kutatások hozhatnak. A „Regni Hvngariae descriptio vera" magyarországi munkatársi gárdájának e vázlatos seregszemléjéből arra bátran következtethetünk, hogy az 1550-es évek Királyi Magyarországán és a bécsi egyetemen felkészült humanista kör dolgozott, akik elméleti igénnyel képesek voltak a korabeli képalkotó képzelet szabályai szerint megfogalmazni az ország egységét, a történetiség és a kívánatos jövő szimbólumaival. Az 1550-es években már nagy hagyománya volt annak, hogy a török támadásnak kitett ország önmaga helyzetét a keresztény világban elvont képzetek, szimbólumok, metaforák nemzetközi nyelvezetén fogalmazza meg. A magyarországi társadalom a rendiség tagolt szerkezetében, alkotóképes értelmiségi réteggel lépett át Mohács évszázadába. Ötszáz éves múlt jelképeit hozta magával. Egyetemes és országos jelképeket. A honfoglalás előtti korból, a keresztény évszázadokból és a humanizmus eszmevilágából. A fa, a víz, tűz, nap, kereszt, virág, csillag, oroszlán, Mercurius, Mars és Venus egyetemes jelentéseket hordoznak, az absztrahált gondolkozás közös nyelvét alkotják Európában. Az országkép, a korona, a címer, a jogar, az országtörténet narrációkkal, törvényekkel és rituálékkal értelmezett magyar állami szimbólumegyüttese ugyancsak 15 A. Wrancius, Sibenicensis Dalmata: De situ Transsylvaniáé, Moldáviáé et Transalpinae. In Verancsics Antal magyar királyi helytartó, esztergomi érsek összes munkái. I. Közli Szalay László. Monumenta Hungáriáé Histórica. 2. osztály. Pest, 1857. Vö.: Bartoniek Emma: Fejezetek a XVII-XVI1I. századi magyarországi történetírás történetéből. Sajtó alá rendezte R. Szalay Ágnes. Budapest, 1975. 35. skk.; Gunst Péter: A magyar történetírás története. Debrecen, 1995. 68-70.
