Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. (Budapest, 2001)

URALMI JELKÉPEK - WEHLI TÜNDE: Szent László viselete középkori ábrázolásain

WEHLI TÜNDE Szent László viselete középkori ábrázolásain Az ülésszak témaköréhez igazodva ezúttal nem Szent László legendájának és önálló alakos vagy csoportos ábrázolásainak könyvtárnyi irodalmat foglalkoztató problémáihoz kívánok újabb megjegyzéssel hozzájárulni. Ezúttal azt az alig érintett témakört szeretném kissé körüljárni, hogy László jellegzetes ábrázolásain, hercegkori történetének eseménysorában vagy királyi méltóságában mikor, milyen öltözetben, uralkodói jelvényekkel és fegyverekkel jelenik meg a középkori magyarországi művészetben. Választ keresek arra a kérdésre is, hogy a fennmaradt művészeti emlékek ábrázolásai mennyiben igazodnak az európai divathoz, illetve hogyan követik a hazai képi tradíciókat. Előadásom anyagát két fő részre bontva tárgyalom. Az első nagyobb témakörben a Kerlési csata (1068) hősének ábrázolásait tekintem át a fő típusok és a figyelmet érdemlő változatok szerinti csoportosításban. Ez az osztályozás - kisebb eltérésekkel - a kronológiát is követi. A második témakört a szent önálló ülő, álló- és félalakos ábrázolásainak szentelem. Az időrend és a korabeli ábrázolási szokások természetesen ebben a csoportban is érvényesülnek. Az első kérdés, hogyan jelenik meg a képciklusok hercege a legkorábbi, a XIV. század eleji ábrázolásokon?

1 Az első képsorok általában nem teljesek; hiányosak vagy csonkák. Ez nem kizárólag a későbbi építészeti és egyéb beavatkozásoknak köszönhető, hanem feltehető, hogy a ciklus rögzüléséhez idő kellett.

2 Azt sem tudjuk, hogy egy 1 A Szent László-legenda datálása körüli kérdésekkel ezúttal nem kívánok foglalkozni. A XIII. század derekán, illetve a század második felében lehetséges ábrázolási lehetőséget több, a 2000. év ünnepségein tartott és közlésre leadott előadásomban külföldi analógiák, társadalomtörténeti és stíluskritikai érvek segítségével elvetettem, például a „Szent László ábrázolása a középkori Magyarország művészetében" című előadásomban. Elhangzott 2000. június 24-én a kisvárdai Szent László napok keretében (megjelenés alatt). 2 A kutató e kérdéskörben több, munkáját megnehezítő körülménnyel szembesül. Ezek egyike, hogy pont éppen annak a korszaknak a festészettörténete vár a legalaposabb kutatásokra, amely előzménye annak a periódusnak, amelyikbe legkorábbi László-legendáink tartoznak. Az Árpád-kor utolsó félévszázadának faifestészet-történetéről csak nagyon vázlatos és hézagos képpel rendelkezünk. Erről a legutóbbi összefoglalás sem vélekedik másként: Tóth Melinda: Falfestészet az Árpád-korban. Ars Hungarica, 1995/2. 144. skk. További probléma, hogy az Anjouk magyarországi uralma első évtizedeinek falfestészet-történetéhez is mindössze egyetlen biztos támponttal rendelkezünk, ez a szepeshelyi falkép 1317-es felirata. Még az utóbbi régészeti kutatások alapján újabban jobban megismert és a korábbi nézetekhez képest későbbre, a XIII. század végére, a XIV. század második negyede vége felé készültnek tartott ócsai premontrei prépostság (Lukács Zsuzsa - Jüan Cabello - Csengéi Péter: Az ócsai premontrei templom kutatása. Műemlékvédelmi Szemle, 1981/1. 17.; Lukács Zsuzsa - Jüan Cabello - Csengéi Péter: Ócsa református temploma. Budapest 1995. 6.) presbitériumában megfestett László-legenda is mindössze három jelenetet mutat be a képsorból, és hely hiányában eredetileg sem lehetett terjedelmesebb a ciklus. Tóth: i. m. 147.