Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. (Budapest, 2001)

URALMI JELKÉPEK - SZABÓ PÉTER: A meztelen kard szerepe a vegyes házakbeli királyok hatalmi szimbolikájában

idehaza a királyi lóistállók ellátásával foglalkozó szolgáltató népi struktúra, az „agazones" csúcsán állt.

11 A francia connétable katonai jellegének fölértékelődésével párhuzamosan Magyarországon nem a lovászmester, hanem a nádori jogkör bővült a főkapitányi minőség irányába, s a nádori reprezentáció szerepeltette a kivont kardot szimbólumai között. A Mátyás-kori törvények kimondták: „A nádornak kell az ő vállalt tiszténél fogva az ország és országlakosok közönséges és főkapitányának lenni."

12 Tubero dalmát történetíró följegyzéseiben II. Ulászló koronázásával kapcsolatban nem is annyira az acclamatio (közfelkiáltás) elmaradásának rögzítése a figyelemre méltó. Várható volt ugyanis, hogy a köznemesség zöme nem támogatja a körükben népszerűtlen Ulászló királlyá választását, s a közfelkiáltás kudarcát az Ulászló-párti főpapok és főurak el akarják kerülni. Az igazán érdekes ebben a beszámolóban az, hogy Tubero pontosan érzékelte a nagyra nőtt rendek XV. század végi törekvéseit, melyek nem kevesebbet céloztak meg, mint a királyi központ politikai befolyásolását. A dalmát historikus a bárói túlhatalom bemutatására olyan „mellőzöttnek" feltüntetett, valójában soha nem volt rítust óhajtott vissza, amelyben a hatalomátmenet ceremóniájában a nádornak kulcsszerepet juttatott. „A szenátus elöljárója, akiről elmondtuk, hogy közönségesen nádornak hívják, mellé (a király mellé) állva jól hallhatóan háromszor megkérdezi a nemeseket: Akarják-e, hogy a pesti gyűlésen kikiáltott király uralkodjék, miután őt a nemesek háromszoros felkiáltása megerősíti, jobbjával átvesz a nádortól egy kivont kardot, és jelezvén, hogy az országot, mindenünnen valamennyi ellenségtől meg szándékozik védeni, azt felemelvén előbb kelet, majd nyugat, végül észak és dél felé fordítja."

13 Eszerint az új királyt a rendek képviselője, a nádor ruházta fel szimbolikus értelemben hatalommal azáltal, hogy kivont kardot adott a kezébe. Legalább annyira a kiskorú király helyettesítését, mint a rendi dualizmus jelképes megnyilatkozását fejezte ki az a ceremoniális mozzanat is, ami a gyermek II. Lajos koronázási szertartását színezte. Itt az új uralkodó feladatát, a négy kardvágást a nádor vállalta magára.

14 A késő középkor régióinak eltérő társadalomfejlődése következtében Nyugaton és peremvidékén különböző udvari tisztségviselők jutottak a király nevében gyakorolt legfőbb hadúri hatalom szerepkörébe. A connétable kivont karddal a formálódó francia abszolutizmus katonai 11 Fügedi Erik: Ispánok, bárók, kiskirályok. Budapest, 1986. 50-51. Valamint a lovászmesteri tisztséget, egy, a méltóságot viselő báró pályafutásán keresztül bemutatva: Kis Péter: „A király hü bárója" (Ákos nembeli Ernye pályafutása). Fons, 1995. 3. sz. 286. A késő középkorban változott ugyan a magyarországi lovászmester feladatköre, de nem a hadműveleti tevékenységek lefolytatása irányában. II. Ulászló idején a lovászmester elvileg nemcsak a lovászok és az istálló elöljárója volt, hanem egyben az udvar főszállásmestere: marsallja, tábornagya is. Kubinyi András: A királyi udvar élete a Jagelló-korban. In Koszta László (szerk.): Kelet és Nyugat között. Történeti tanulmányok Kristó Gyula tiszteletére. Szeged, 1995. 316. III. Frigyes német-római császár és fia, Miksa udvartartásában ellenben a lovászmester konkrét katonai szerepvállalása - a franciaországi méltóságviselőhöz hasonlatosan - erőteljesen jelentkezett. Miksa csapatainak Székesfehérvár ellen meginduló ostromát (1490. november 17.) Johann Deschitz lovászmester vezette. E. Kovács Péter: Miksa magyarországi hadjárata. Történelmi Szemle, 1995. I. sz. 42. 12 Márkus Dezső (szerk.): Corpus Juris Hungarici. 1000-1526. Budapest, 1899. (Magyar Törvénytár 1000-1895). 399. 13 Tuberonis, Ludovici: De Temporibus suis Liber II. Ed. Schwandtner. Scriptores Rerum Hungaricarum. 2. kötet. Vindobonae, 1746. 146. „Gladium nudum manu dextera a Palatino accipit." Ludovicus Tubero: Kortörténeti feljegyzések. Kiadta Blazovich László és Sz. Galántai Erzsébet. Szeged, 1994. 123. Tuberóról: Bartoniek Emma: A magyar királykoronázások története. Budapest, 1987. 44. (Reprint.) 14 Sanuto, Marino: Diarium. Venezia, 1879. 449. Az olasz naplóíró adatára támaszkodva idézi az 1508. június 4-én, Székesfehérvárott lezajlott eseményt: Fógel József: II. Ulászló udvartartása (1490-1516) Budapest, 1913. 128.