Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. (Budapest, 2001)
KATONAI JELKÉPEK - ILLÉSFALVI PÉTER: Vadász- és hegyicsapatok megkülönböztető jelzései 1867-től napjainkig
egy-egy hadtest alárendeltségi viszonyai sürün, akár naponként vagy hetenként is változhatnak. Amennyiben tehát egy kötelék elkerül a hadtesttől, már végképp nincs értelme a jelvény viselésének. Valószínűleg a fentiek közrejátszhattak abban, hogy az egész I. világháború során igen sokan viselték a gyopárt, legtöbbször nem felső parancsra. Sok katona, alantostiszt vagy parancsnok gondolta úgy, hogy néhány heti hegyiharc már felhatalmazza arra, hogy a havasi gyopárt, mint megkülönböztető jelzést vagy akárcsak díszt[!] viselje, az esetek nagy részében nem is a hajtókán, hanem a tábori sapka bal és jobb oldalán. 20 Egy bekezdéssel korábban már említettem a hegyitüzér alakulatokat. Ezek az ezredek, osztályok 21 igazán viselhették volna a havasi gyopárt, hiszen szervezetüket, kiképzésüket és több részre szétbontható, málházott formában szállítható speciális fegyverzetüket nézve is hegyicsapatoknak tekinthetők, mint a tábori tüzérség önállónak mondható csapatneme. Tudomásunk szerint a már idézett hadtestparancsnoki rendelkezésen kívül nincs olyan felsőbb intézkedés az I. világháború időtartama alatt, amely egyöntetűen elrendelné a havasi gyopár jelvényként való viselését ezen alakulatok számára, így az csak saját kezdeményezésre történhetett. A gyalogsághoz hasonlóan itt is létezett a tábori sapkára erősített azonosító jelzés. Két keresztbe fektetett ágyúcső (alatta lőszerekkel) után egy ovális körbe zárt szám jelölte az adott cs. és kir. hegyitüzérezredet. Hordmódja és kivitele megegyezett a többi sapkajelzésével. 22 A dualizmus, illetve az I. világháború korszakának lezárásaként szót kell még ejtenünk egy, a hegyicsapatokon belüli specializációról. Ezek azok a magashegyi alakulatok voltak, amelyek létrejöttét a délnyugati arcvonal egészen szélsőséges sajátosságai kényszerítettek ki. 1915 májusától 1918 novemberéig harcolni kellett 3-4000 méteres hegycsúcsok között, meredek sziklafalakon, többszáz méteres mélységek közvetlen közelében, hóviharban, gleccsereken, megfagyott vízesések jégfalain, lavinaveszélyes terepen. Ezért önként jelentkezés alapján felállítottak különféle hegyi- és magashegyi csoportokat, századokat, magashegyi- és hegyivezető rohamszázadokat, az országos-, illetve császárlövészek, valamint császárvadászok legtapasztaltabb hegyikatonáiból, azokból, akik polgári életük mindennapjait is az Alpokban töltötték, így annak kitűnő ismerői voltak. 23 1916-ban tovább folyt a szakosodás, melynek következményeképp megszervezték a cs. és kir. hegyivezető csapatot (K. u. K. Bergfűhrertruppe). Ezek a különféle magashegyi formációk akkor viselték előírásszerűen a havasi gyopárt, mint megkülönböztető jelvényt a gallérjukon, ha eredetileg országos-, illetve császárlövészek voltak, vagy pedig a cs. és kir. XIV. (1917-től Havasi Gyopár) hadtest kötelékébe tartoztak. A sapkán viselt gyopár természetesen náluk is előfordult. 1918. június 28-án azonban kifejezetten a katonai hegyivezetők számára rendszeresítettek jelvényt. Ez egy B és egy F betűk (Berg20 Lásd erről bővebben a Hadtörténeti Múzem Fotóarchívumának I. világháborús gyűjteményét, különös tekintettel a 28-44., 55-62., 65., 71-78. és 81-83. sz. dobozokban, valamint az albumgyűjtemény megfelelő csoportjaiban található sok száz fényképet. 21 1914-ben a 10 cs. és kir. hegyitüzérezreden (K. u. K. Gebirgsartillerieregiment Nr. 3-4., 6-8., 10-14) kívül létezett még a dalmát cs. és kir. önálló hegyiágyús osztály. A cs. és kir. hegyitüzérezredek száma az I. világháború idején 28-ra emelkedett. 1916—1917-ben a m. kir. honvédségnél is felállítottak 12 hegyitüzér-osztályt, melyek az elöljáró honvéd gyaloghadosztály-parancsnokságok hadrendi számait viselték. 22 Abzeichen, 20-21. 23 Lexikon, 285-286.; Lichem: i. m. 45-49. Lásd erről bővebben: Jakoncig, Guido: Tiroler Kaiserjager im Weltkrieg. Innsbruck, 1935.; Tiroler Kaiserjager seit 1816. Innsbruck, 1991.; Lichem, Heinz von: Krieg in den Alpen. Augsburg, 1993.; Uő.: Der Gebirgskrieg 1915-1918.
