Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. (Budapest, 2001)

KATONAI JELKÉPEK - CSIKÁNY TAMÁS: A "vörös sipka", mint a kollektív helytállás jelképe

CSIKÁNY TAMÁS A „ vörös sipka ", mint a kollektív helytállás jelképe A hadviselés egyik legfontosabb jellemzője, hogy a kitűzött cél mindenkor optimális erő és eszköz felhasználással érhető el, ami nemcsak mennyiségi, hanem egyben minőségi követelmény is. Ez azt jelenti, hogy mindig számot kell és kellett vetni azzal, mekkora létszámú és milyen haderőre van szükség a szembenálló fél legyőzésére vagy támadásának visszaverésére. A háborúk történetének valószínűleg már a legkorábbi szakaszában kiderült az is, hogy ennek az erőnek nem elég csupán egy alkalmilag összegyűlt csoportnak lennie, hanem feltétlenül szükséges a résztvevők között a belső összhang megteremtése, olyan munkamegosztás, illetve együttműködés kialakítása, melynek révén a győzelem a leggyorsabban, a legkevesebb áldozat árán elérhető. Mindez olyan egymásrautaltságot feltételez, amelynek fontossága nem hasonlítható az élet más területén kialakult kapcsolatokhoz. Itt ugyanis közvetlenül a túlélésről volt szó, közvetve pedig akár egy egész nép vagy népcsoport jövendőbeli sorsáról. A vezérnek vagy parancsnoknak tehát igen nagy gondot kellett fordítania arra, hogy katonái olyan közösséget alkossanak, amelynek tagjai „feltétel nélkül" támogatják egymást, hogy lehetőleg mindenki azzal a tudattal mehessen háborúba, csatába, harcba, hogy bajtársaira mindenkor számíthat, és válságos helyzetben is kitartanak mellette. Küzdeni tudás egymásért és a közös cél eléréséért - ennél fontosabb tulajdonsága nem lehet egy katonai közösségnek. Ennek a tudatnak az összessége adja a haderő morális felkészültségét, legfontosabb harci erényét. Carl von Clausewitz (1780-1831) porosz katonai teoretikus ennek jelentőségét a következőképpen fogalmazta meg: „Minden hadsereg harci erénye bizonyos meghatározott erkölcsi tényezőként szerepel, melynek befolyása éppúgy megbecsülhető, mint bármely más eszköz, melynek erejét, értékét kiszámítjuk. A harci erénynek a hadsereg egyes részeire nézve ugyanolyan jelentősége van, mint a hadvezér géniuszának az egész hadseregre nézve. A hadvezér csak az egészet vezérelheti, annál a résznél, melyet a hadvezér közvetlenül nem vezérel, a harci szellemnek kell a hadvezért helyettesíteni."

1 A közösségi szellem kialakítására és fenntartására minden korban megvoltak a megfelelő módszerek, eszközök. Ennek erősítése különösen akkor volt fontos, amikor a katonák érzelmileg nem kötődtek a háború ügyéhez. A zsoldoshadseregeknél vagy a kényszertoborzottak, besorozottak körében kellett olyan, sokszor adminisztratív módszereket alkalmazni, melyek e tudatot kialakíthatták. Ilyen volt például a bíráskodás átadása a közösségnek, mely a XVII-XVIII. század hadseregeinél elterjedt volt. A közösség fegyelmét megsértőket közösen büntették meg. 1 Clausewitz, Carl von: A háborúról. Fordította Báró Hazai Samu. (Reprint.) Veszprém, 1999. 149.