Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. (Budapest, 2001)
KATONAI JELKÉPEK - BACZONI TAMÁS: A sisak - egy sajátságos katonai jelkép
A tűzfegyverek fejlődése azonban egyre inkább kiszorította a páncélzatot a hadseregek felszereléséből, illetve ami megmaradt, jócskán egyszerűsödött. Hozzájárult ehhez a taktika változása is, hiszen az egyre inkább követelményként jelentkező mozgékonyság (növekvő menetteljesítmények) lehetetlenné tette a nehéz és drága páncélzatok használatát. A díszes mell- és karvértek, sisakok pedig rangjelző eszközként ünnepi öltözetté módosultak. Kifejezetten védőeszköz jelleggel használtak a műszaki csapatok nehéz, acélból készült sisakokat és mellvérteket. A Habsburg Birodalom hadseregében például - a takarékosság okán - a vértes lovasság kiselejtezett sisakjait a XVIII. század végéig használták az árkászok. 4 A lovasság örökítette tovább a sisakok „lovagi" funkcióit, megváltozott formában, könnyebb kivitelben (immár elsősorban bőrből és bádoglemezből), fokozott „parádé" funkcióval. (A francia vértes lovasság 1914-1915-ig viselt mellvértet és sisakot, holott az akkori lőfegyverek ellen ezek már semmilyen védelmet sem nyújtottak.) A XVIIIXIX. század jellegzetes tarajos vértes-sisakjai egyszerre növelték viselőjük méreteit - s ezzel önbecsülését is -, nyújtottak bizonyos védelmet (a taraj valamennyire felfogta a kardcsapásokat), és szolgálták a díszes külsőt, a pompázatos megjelenést. 5 Jelkép mivoltukat említve pedig gondoljunk csak a „vasas németek"-re vagy az 1850-es évek „zsandár"-jaira. A XX. század elején úgy tűnt, hogy a hadseregek modernizálása végleg eltűnteti a sisakot a katonai felszerelések közül, noha rengeteg kísérlet folyt különféle védőeszközökkel. Magáncégek a legkülönfélébb test- és fejvédő eszközöket forgalmaztak kereskedelmi célokra, s ezeknek különösen háború idején nagy keletje volt, bár valós védőértékük gyakorta kétségesnek bizonyult. Az új típusú háború, a lövészárok háború, fokozottabban bizonyította, hogy szükség van ilyen védőeszközökre. Az I. világháború lövészárkaiban újjáéledt a középkor hangulata, vaspáncélba és sisakba öltözött emberek fokossal és buzogánnyal küzdöttek egymás ellen. A kezdeti nekibuzdulások után, amikor a legkülönfélébb, gyakran meglehetősen bizarr ötletek születtek a fej és a test védelmére (a zubbony alatt viselhető vékony testpáncéltól a háton hordható „teknősbéka" páncélig 6 ), nyilvánvalóvá vált, hogy a katonák mozgékonyságának megőrzése érdekében a védőeszközök használatát korlátozni kell, tömegméretekben csak a fejvédő sisakokat (rohamsisakokat) lehet alkalmazni. A rohamsisakok elsősorban a fej felső része és a tarkórész védelmére volt alkalmasak. Sokféle kísérlet folyt hatásos arcvédő eszköz megszerkesztésére, ezek azonban eredménytelennek bizonyultak, mert védelmi képességüket nem lehetett arányba hozni az ergonómiai követelményekkel, vagyis használhatóság szempontjából nem bizonyultak megfelelőnek. A legenda szerint a rohamsisakot elsőként alkalmazó franciáknál, Adrián tábornok (a később róla elnevezett sisak tervezője) egyszer találkozott egy sebesülttel, aki elmondta: annak köszönheti életét, hogy a sapkája alatt egy fém edényt viselt; s ez indította volna a tábornokot a hatásos fejvédő eszköz megtervezésére. A modern kori sisakok első 4 Teuber - Dolleczek - Ottenfeld: Die Oesterreichische Armee 1700-1867. Wien, 1895. 462. 5 Chalfont, A.: Einführung. In Schick, Ingrid T. (hrsg.): Das Bilderlexikon der Uniformen von 1700 bis zur Gegenwart. München, 1978. 6 Mantoan, Nevio: Armi ed equipaggiamenti delf Esercito Italiano nella Grande Guerra 1915-1918. Novaié, 1999. 153-159.; Pegler M. - Chappel M.: British Tommy 1914-1918. London, 1996. 44.; Dunstem', S. - Volstad, R.: Flak Jackets. London, 1993. 25.; Dean: i. m. Bevezetés.
