Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. (Budapest, 2001)

VESZPRÉMY LÁSZLÓ: Előszó

1978 előtt szó sem lehetett a korona hosszas, szakszerű vizsgálatáról. S jóllehet, hogy az angol Edward Brown 1673-ban megjelent útleírása szerint őriztek Bécsben egy hü másolatot az egyébként Pozsonyban elzárt Szent koronáról, illetve halotti koronaként is készülhettek kópiái, az érdeklődők számára csak az újságok és könyvek metszetei maradtak. A korábban említet Révay Péter hiába ír könyvet a koronáról, s adja annak részletes leírását, a közölt rajzban nincsen túl sok köszönet. Az áttörésre 1790-ig, a „Hadi és Más Nevezetes Történetek" pontos rézmetszetéig, illetve 1792-ig kellett várni, Decsy Sámuel könyvének a megjelenéséig. A kihajtható, színezett rézmetszetlapokat tartalmazó kiadványt aztán számos hasonló követte. Mindmáig forráséitéküek a koronázásokról megjelenő litográfiái sorozatok és a Ferenc József koronázásáról kiadott emlékalbum, amelyekben a szerző megállapítása szerint szerencsésen keveredik a naprakész riport a tudományos feldolgozás alaposságával. A szorosabb értelemben vett hadi szimbólumok, s egyúttal a koraújkori magyar történelem időszakába Ságvári György átfogó tanulmánya vezet be. A hadügyi forradalomnak az erődítményekre, a seregek nagyságára, a hadtudományi irodalomra gyakorolt serkentő hatásáról sokat olvashattunk, pedig e folyamat „mellékterméke" az egyenruha is. Hovatartozás, önmeghatározás, társadalmi rang, pompa és rend, hatalmi presztízs mind a harcterek és gyakorlópályák rendszeresített viseleti rendjét írják körül. A felségjelek megjelenéséhez az abszolutizmus hadseregeinek a kialakítására volt szükség, ahol már háttérbe szorult a feudális hovatartozás minden eleme. Helyükbe az uralkodó monogramja, a dinasztia és az állami címer elemei léptek. A magyar állami szimbolika megtermésében nem kis szerepe van Mária Teréziának, aki amellett, hogy a számunkra oly kedves huszáregyenruhák színhasználatát egységesítette, felkarolta Szent István tiszteletét. Királyunk nevére polgári, de katonáknak is adományozható rendet, a Magyar Királyi Szent István Rendet alapított. Az országfelajánlással, a Regnum Marianum gondolatkörének propagálásával a korona szakralitását és közjogi jelentőségét egyszerre támogatta. Végeredményében e dinasztikus és állami jelképek egyvelege tűnik fel egészen a Monarchia bukásáig a lótakarón, tölténytáskán, csákórózsán, kardbojton stb. Sajátosan fonódott egybe a birodalmi felségjelek csoportja a nem nagy számú magyaros elemekkel, amelyek közül számos éppen a huszáregyenruha-viseletből származik. A magyar nemesi testőrség ugyan magyar nemzeti színeket ölthetett magára, ugyanakkor a magyar katonák, az 1859-es önkéntes huszárok is ragaszkodtak a sárga-fekete színekhez. Érdekes, s részben a mába vezet a két világháború közti felségjelek bemutatása. Természetes volt, hogy a koronás magyar államcímer lett a meghatározó szimbólum, részben a kettős kereszt rovására. Igazi, s máig ható újítása a kornak egy teljesen deszakralizált jelkép, a turul beemelése a jelkultúrába. Használatának sajátossága, hogy tartalmat csak valamely egyértelműen nemzeti jelkép (korona, címer, nemzeti színek) társaságában kap az egyébként leginkább sasnak nézhető madár. A mai kitüntetési rendszerek előzményei szintén a XVII-XVIII. századra nyúlnak vissza, s Mária Terézia szerepe ismét meghatározó. A kitüntetéstan (Ordenskunde) meghatározó jelentőségű diszciplína a hadiemlékek értelmezéséhez, s nagy alapossággal igazít el a hadiszalagok, a kitüntetések békében és háborúban adományozott változatok világában. A független magyar államiság, a független hadsereg kései létrejötte nemcsak az egyenruhában, de a kitüntetésekben is bizonytalanságot okozott. A kitüntetések leginkább az 1848^19-es időszak formavilágához nyúlnak vissza, de mint Makai Ágnes áttekintéséből kitűnik, a nemzeti katona jelkép megalkotásával adósak maradtak. A kommunizmus éveiben a nemzeti színű farkasfog-szegély, az 1848-as örökségnek tekint-