Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. (Budapest, 2001)

KATONAI JELKÉPEK - SÁGVÁRI GYÖRGY: Állami és uralkodói szimbólumok a magyar uniformis jelrendszerében

réteg tagjai, a katonai elit) keresztül kapcsolódott a hatalmi központhoz, ezzel a szimbolikus aktussal, hogy tudniillik a csoport valamennyi tagja levette az ezredtulajdonos jelvényét, és közvetlenül magára vette a legfelsőbb hatalom jelét, immár saját személyén keresztül és nem közvetítő közeg, az ezredtulajdonos révén kapcsolódott a hatalomhoz. Egyfajta külszíni „tulajdonosi átrendeződés" történt tehát, amelynek kifejezéséhez kellett felhasználni a legfelsőbb hatalom felségjeleit, kiszorítandó a részhatalmak jelvényeit. A XVIII. század második felétől napjainkig töretlen ezeknek jelvényeknek, felségjeleknek megléte a katonai egyenruhán. A polgári nemzetállamok kialakulásával - jellemzően a XIX. századra - a jelvények már egyre inkább a hadsereget fenntartó államra, az államformára utalnak, és az általános hadkötelezettség bevezetésével - főleg a XX. század tömeghadseregeiben - jelzik az immár állampolgári kötelességből katonáskodó alattvalók állam (haza, eszme) iránti, vállalt vagy kényszerű lojalitását. (Már napjaink jelensége, s ennélfogva kívül esik vizsgált korszakunkon, hogy a katonai egyenruhán nemcsak felségjelekkel, hanem egészen direkt utalással, az országnév feltüntetésével fejezik ki az egyenruhát viselő hovatartozását.) Az egyenruhának azt is ki kell fejeznie, hogy milyen a hadsereg strukturáltsága, milyen a fegyver-, illetve csapatnemi összetétele. Abban a korszakban, amelyben a hadügy fejlődésének szerves velejárójaként szakmai indokok alapján fegyver- és csapatnemekre differenciálódtak a hadseregek, ez a differenciálódás természetesen a külsőn is megnyilvánult. A funkcionális és regionális, nemzeti alapokon szerveződő, alapjellegzetességeit nagyjában egészében már a XVII. század második felében elnyert „szakmai viseletre" a haderő centralizációja keretében rátelepedett a hatalom, s mintegy szisztematizálta azt. Valójában itt van a hadseregtörténet, ezen belül az uniformistörténet, mint diszciplína igazi felségterülete. Formák, színek, díszítmények tobzódó kavalkádja rendeződött logikus sorba a XVIII. század közepére, amikor a hatalom rendszerező igénye normatív rendbe állította az addig szokások, hagyományok alapján öltözködő-felszerelkező gyalogos és lovas csapatnemek egyenruháit: a gyalogosokét, vadászokét, a lovasságon belül a vértesekét, dragonyosokét, huszárokét, ulánusokét, svalizsérekét, lovasvadászokét, a tüzérekét, műszakiakét és más szakszolgálatokét. A fegyvernemi öltözködés állandósult struktúrákat hozott létre, olyannyira, hogy időről időre bekövetkezett formai megújulásuk is csak saját mikrokörnyezetükből táplálkozott. Hadszervezési, harcászati és gazdálkodási szempontból, nem utolsósorban pedig az „esprit de corps" (csapatszellem) miatt volt fontos az adott fegyver- és csapatnemen belül az egyes csapattestek (ezredek, zászlóaljak) megkülönböztetése. Ezt színek (ezredszínek) és számok feltűntetésével érték el. A színeket vagy az öltözet egészén (pl. huszárság) vagy az öltözet meghatározott helyén (hajtókázás a galléron, karvégen) tűntették fel. Azonos színek esetében az alakulat hadrendi számát helyezték el megkülönböztetésül az öltözetre, többnyire a fejfedőre. Már a XX. századra jellemző gyakorlat az ún. ezredjelvények feltűnése az egyenruhán. Ezek a jelvények mintegy „alulról jövő kezdeményezésből" születtek, esetleg élelmes vállalkozók inspirációi alapján, üzleti meggondolásból. A jelvények formakultúrája a kordivatot követi, motívumai az adott alakulat lényegére próbálnak utalni, a közvetített tartalmak pedig többnyire az alakulat első világháborús harci tetteire, vélt vagy valós múltjára, esetleg vágyott, elérendő tulajdonságokra. Nem hivatalos jelvényekről van szó, amelyeknek egy részét hivatalosan viselhető jelvénynek is átminősítették. Nagy részük azonban nosztalgiajelvény maradt. A fentebbiek inkább a csoportminősítő jelekhez tartoznak, ám vannak olyan jelek is, amelyek az egyénnek a csoporton belül elfoglalt helyét, statusát, szerepeit és egyéni