Kincses Katalin Mária - Szoleczky Emese szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 3. (Budapest, 2000)

FORRÁSKÖZLÉSEK. TANULMÁNYOK - Baczoni Tamás: A Magyar Királyi Honvédgyalogság személyi felszerelései (1869-1914)

ség számára.) Az 1903-as ruhagazdálkodási utasítás az aprólékos kéziszerek közé sorolja a zsebkendőt és a törülközőt is.

39 Hordható sátorfelszerelés Az 1894-ben rendszeresített hordható sátorfelszerelés (sátorlapból, fűzőzsinegből, három sátorcövekből és - a puskával el nem látott legénység részére - egy háromtagú sátortámaszból állt) a tábori kényelem növelését szolgálta, s szervesen illeszkedett abba az európai folyamatba, melynek keretében a gyalogsági felszerelések jelentős mértékben átalakultak, új, eddig ismeretlen technikai eszközök jelentek meg. A hadvezetőségeknek azonban örök problémát okozott, hogy a gyalogság miképpen tudja magával vinni megnövekedett málháját. A hadjáratok lefolyásában döntő fontosságúnak tartották a mozgékonyságot, ám az általánosan jellemző 25-30 kg-os felszereléssel nem lehetett napi 35-40 km-t gyalogolni. Ha viszont a csapatvonatra bízták a gyalogság felszerelését, nem mindig tudták megteremteni a megfelelő tábori kényelmet, s ez kihatott a csapatok teljesítőképességére. Két készlet hordható sátorfelszerelésből egy két- vagy háromszemélyes, négyből négy-hatszemélyes stb. sátrat lehetett felállítani. A honvédgyalogság sátorlapja egyike volt azon kevés cikkeknek, amelyek eltértek a közös hadsereg hasonló felszerelési cikkeitől, s külön érdekesség, hogy ez esetben az eltérés okát ismerjük:

40 szabályos versenytárgyalást írtak ki a sátorlapokra, a gyakorlati kipróbálás során a Weisz és Mautncr cég szabadalmazott sátorlapjai előnyösebbnek bizonyultak a közös hadseregnél már bevezetett sátorlapoknál, mivel összeállításuk és szétszedésük gyorsabban ment, valamint azáltal, hogy a két sátorlap összegombolására szolgáló fagombok helyett - melyek igen könnyen törtek - fűzőzsinórt alkalmaztak, tartósabbak is voltak. A kipróbálást felügyelő bizottság alak és anyag tekintetében nem talált különbséget a két sátorlap között (mindkettő rombusz alakban, barna pamutszövetből készült), ellenben „a gyorsabb felállítás és szétszedhetés tekintetében, nem különben czélszerűségi szempontból"

41 a Weisz és Mautner-féle sátorlapokat találták előnyösebbnek. A sátorlapokat esőköpenyként is lehetett használni, a gyakorlatban azonban a szövet előbb-utóbb átengedte a vizet. 1900-ban a sátorlapot némileg módosították,

42 szabásmintája megváltozott, és a tartósság fokozása céljából belső oldalának mind a négy szélére egy kender-hevedert varrtak. A hordható sátorfelszereléshez tartozó kőrisfa sátorcövekek fejét és hegyét 1907-től vasbádoggal erősítették meg, szintén a tartósság fokozása érdekében.

43 39 G-l7. 1. sz. melléklet. 40 HL HFP 302. d. 1894. fp. 562. 41 Uo. 42 RK 1900. 17. p. 97490/VII./1899. körr. 43 RK 1907. 256. p. 87468/7. körr.