Kincses Katalin Mária - Szoleczky Emese szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 3. (Budapest, 2000)

MÚZEUMUNK TÖRTÉNETÉBŐL, ÉLETÉBŐL - Makai Ágnes: A Hadimúzeum Alapítvány

szolgál, hogy ez nemcsak egyszeri kiadványok, rendezvények közös gondozásában, hanem intézményünk nagy múltú tudományos folyóirata, a Hadtörténelmi Közle­mények megjelentetésének támogatásában is teret kap. Az alapítvány a tudományos programokhoz, kiállításokhoz, konferenciákhoz kapcsolódó fogadások finanszírozásával, külföldi delegációk megvendégelésével számos intézményi rendezvényünket is támogatta. Még egy téren kívánunk új fejezetet nyitni a múzeumi munka támogatásában. Kratochwil Károly altábornagy, a múzeum volt igazgatója mondotta egykoron: „Egy nemzet jövője, fejlődése a múlton épül fel." Sekulich Szilárd tábornok, aki szintén vezette a múzeumot, ezt így fogalmazta meg: „Nincs jövője olyan népnek, mely nem tudja becsülni saját múltját." A mi értelmezésünk szerint olyan intézménynek sem, amely saját elődeiről, a korábbi munkatársakról elfeledkezik. Ezért az alapítvány ku­ratóriuma emlékérmek alapításával kíván hozzájárulni e célhoz, ily módon elismerve és kiemelve mindazokat, akik a magyar hadtörténelem, illetve tárgyi emlékeinek fel­dolgozása, megőrzése, népszerűsítése érdekében fáradoztak és fáradoznak ma is. Tesszük ezt annak a Kölcsey Ferenctől származó gondolatnak a jegyében, amelyet egykoron a Hadimúzeum Egyesület jelmondatául választott: „Fáradj a Hazáén... közügy ha kívánja, mindenre kész lenni polgári kötelesség. Am egyedül a legnagyobb erő sem tehet mindent: egyesített erőknek pedig a lehetetlennek látszó is lehetséges." Az Aggházy Kamii Érem Alapszabálya 1. A Hadimúzeum Alapítvány - az alapítókkal egyetértésben, a Hadtörténeti Múzeum fennállásának 80. évfordulója méltó megörökítése céljából - „Aggházy Kamii Érmet" alapít. 2. Az Érmet azon személyek kaphatják meg, akik a Hadimúzeum Alapítvány cél­kitűzéseinek szellemében a hadimuzeológiát, a hozzá kapcsolódó hadtörténetírást kiemelkedő tudományos tevékenységgel vagy jelentős, maradandó eredményekkel járó anyagi ráfordítással művelik, illetve támogatják. 3. Az Érem adományozásáról évente egyszer, egyszerű írásbeli szavazati többség­gel az Alapítvány kuratóriuma dönt. 4. Az Érem évente legfeljebb két arra érdemes személynek ítélhető oda. Az Érem már életben nem lévő személy kiemelkedő munkásságáért is adható. 5. Az Érmet minden év november havának tizenhatodik napján, a Múzeum tradi­cionális születésnapján a kuratórium elnöke adja át. 6. Az Érem 10 cm átmérőjű, antikolt bronz, egyoldalas emlékplakett. Előlapján Aggházy Kamiinak, a Múzeum szellemi atyjának, egykori igazgatójának félprofil mellképe látható, ezredesi díszegyenruhában, kitüntetéseivel. Körirata: „V. AGG­HÁZY KAMIL 1882-1954". Az Érem sima hátlapjára a megjutalmazott neve és az adományozás éve kerül bevésésre. Alkotója: Molnár Péter szobrászművész, 1998.

Next

/
Thumbnails
Contents