Kincses Katalin Mária - Szoleczky Emese szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 3. (Budapest, 2000)

MÚZEUMUNK TÖRTÉNETÉBŐL, ÉLETÉBŐL - Hetés Tibor: "...és utódaik dicsőségére is..." Adalékok a Hadimúzeum előtörténetéhez

Olaszország számos múzeuma közül a turinit említjük, ahonnan nagyszámú tárgyat, köztük 2 zászlót küldtek a budapesti kiállításra. Szólni kell a bolognai egyetem, valamint a Bevilaqua család levéltáráról is, ahol Luigi Fernando Marsigli magyarországi vár- és ostromrajzait őrizték, többek között a Buda 1686-os felszabadításakor, közvetlenül az ostrom után a helyszínen készített rajzokat. A gondolatmenetet megszakítva érdemes a máról is szólni, hisz magyar vagy magyar vonatkozású történeti ereklyék után kutatva szinte a világ valamennyi részébe eljuthatunk. Gondolatnak is szép, hogy egyszer tán sikerülhet számba venni és a honi érdeklődőknek - akár csak könyv alakban is - megmutatni a kincsek világszerte megtalálható darabjait. A számszeríj, ami például hajdan Mátyás királyé volt, most a New York-i Metropolitan Múzeum kiállításán látható. A bronz ágyúcső, amelyet az Árpád-házi címer díszít és a XVI. század első felében öntötték, igen kalandos úton, a Waterlooi csata után került Angliába, és ma a londoni Tower kazamatáiban pihen. Magyar vonatkozású hadtörténeti emléket találtunk a Svéd Királyi Udvari Múzeumban. Itt őrzik Báthory István lengyel koronás díszpallosát, amelyet II. Gusztáv Adolf egy lengyel nemestől kapott. A Királyi Fegyvertárban őrzik ma is azt a drágakövekkel ékes török lovasfelszerelést, amelyet Bethlen Gábor erdélyi fejedelem ajándékozott sógorának, II. Gusztáv Adolfnak. Végül természetes, hogy nem maradhatott ki a kutatási helyek közül Konstantinápoly, ahol az az anyag is összeírásra került, amely a magyarországi szultánoké volt Magyarországon. A mesés történeti kincset mégsem sikerült bemutatni, mert amint azt később megírták - a „török hatóságok huzavonája, a mi konnányunk késedelmessége és a magyar átok, a kiállítási vezetőség körében fellépett irigykedés és áskálódás, megbuktatták az egészet".

42 Mindennek ellenére 42 darab magyar eredetű tárgy, közte sugárágyúk, szakállas puskák, kardok, sisakok kerültek bemutatásra. Az ezredéves kiállítás a közel 4,5 millió forintra tervezett költségével és a közel 500 000 négyzetméteres kiállítási térrel a kor legjelentősebb hasonló vállalkozásai közé tartozott. Történeti kiállítása, a hadtörténeti kiállítással és a jelenkor kiállítása az aktuális hadügyi kiállítással, amely „oly nagyszabású, amilyet eddig semmiféle világkiállítás nem látott", impozáns képet kívánt nyújtani a magyar államiság ezer évéről. A szakma - ha szabad a magyar történelem rajongóit, alkalmi s hivatott szakértőit e jelzővel illetni - nem alaptalanul hangsúlyozta az esemény tudományos jelentőségét. A vélemények summázata, hogy a magyar hadtörténelem örökre hálás lehet az ezredéves kiállításnak, mert emlékei ilyen teljességben még sohasem voltak tanulmányozhatók. A hadtörténeti kiállításról írt beszámolók lelkesült hangja, s a látogatókat fogadó látvány igazolni látszott e megállapítást: „ Valóban lélekemelő látványt nyújtanak a románkon templom folyosóján fölállított sírok, honfoglaló őseink csontvázaival ésfegyvereivel, majd a templom hajójában elhelyezett vezérek, korabeli és Arpádhdzi fegyverek, a vajdahunyadi vár lovagterme két, tornát vívó lovasával, a reneissance épület öt összefüggőhatal42 Szendrei 1893. 297. p.