Hetés Tibor - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 2. (Budapest, 1987)

HETÉS TIBOR: A Hadtörténeti Múzeum negyedszázada a felszabadulás után

Ha a kiállítás arányait nézzük, az megfelel annak a törekvésnek, amely napjainkhoz közeledve növeli az anyag mennyiségét: csaknem 40%-a a második világháborúra, valamint a felszabadulás utáni időszakra, 20%-a pedig az 1848— 1849-et megelőző periódusra vonatkozott. Talán kissé túlméretezett az első világháború dokumentumainak bemutatása, de a múzeum legnagyobb mennyiségű anyagát ez idő tájt ez tette ki. Az az igény, hogy „hézagmentes" magyar hadtörténelmi kiállítás szülessen, jelentős lépéssel közelebb jutott a megvalósuláshoz. Erre mutat a tizenegy évszázad átfogása, a középkor — alapjában helyesen kiemelt —• csomópontjainak bemutatása, a XVIII., illetve XIX. század első felének és az 1848—1849 utáni hat évtizednek szemléltetése. Vitatható pontja a kiállításnak az ellenforradalmi Horthy-rendszer bemutatásának elmaradása. A figyelmet még egy nemkívánatos vonásra kell ráirányítani: a , .hézagmentesség" ugyanis nem jelenti a történelem „békés" periódusainak megfelelő nyomatékkal történő bemutatását, tehát a „forradalmak és szabadságharcok folyamata" felfogás meghatározó a kiállításban. Ebből eredően a kiállítás óhatatlanul a vesztett háborúk, a levert szabadságharcok és a bukott forradalmak történetét sugallja. A „parasztháború leverése és a kegyetlen megtorlás" (1514); ,,a magyar urak önző, szűk látókörű politikája Mohácshoz vezetett" (1526); ,,a néptől elszigetelt megmozdulást a Habsburgok elfojtották" (Wesselényi); a „Habsburgok katonai túlereje és a jobbágyságtól való félelem végül is behódolásra késztette a szabadságharc élén álló magyar nemességet" (1711); kéz- és lábbilincs, bitófamaradvány és lélekharang 1849-ből; művégtagok, sírkeresztek és egy birodalom széthullása 1918-ból; direktóriumi tagok kivégzésének fotója 1919-ből — mindezek olyan szavakból és képekből álló konzekvenciák, amelyek összességükben a kiállításrendezők szándékai ellen hatnak. Megváltoztatása tartalmi módosítással lehetséges: a vereség valóságos elemeinek bemutatásával. A rendezés is segíthet, ha a megtorlást nem a progresszív folyamat következményeként mutatja be, hanem a reakció felülkerekedése vei köti össze. Összevetve az egyes kiállítási részleteket: a tartalmi felfogásban, kidolgozásban egyaránt hasonlóságokat és lényeges különbségeket látunk. Általános törekvés, hogy a mondanivalót, a szűkebb témát, megfelelő magyar, esetenként egyetemes történeti háttérrel kapcsolják össze. Ez a kiállítás is így készült, többnyire magyar politikatörténeti, helyenként viszont olyannyira egyetemes vonatkozásokkal — mindkét világháború bemutatását illetően —, hogy emiatt új karaktere alakult ki. Volt ennek is haszna, mivel a két konfrontáció európai, sőt világtörténeti vonatkozásainak megismertetése a néző számára a helyesebb történeti kép kialakítását mozdította elő. Jelentősebb probléma, hogy a legfőbb tartalmi mondanivaló — „a magyar hadtörténelem" — felfogásában is nagyok a különbségek, ami végső soron odavezetett, hogy a kiállítás mozaikszerűvé vált. Igazságtalan lenne azonban az egységes szemléletet számon kérni, mert ez még a hadtörténet írásban sem alakult ki. Arról nem is beszélve, hogy ami e diszciplína felfogása lehet a hadtörténelem tartalmáról, összefüggéseiről, az még nem a hadtörténeti muzeológia állásfoglalása. Ugyanaz a probléma, mint a történettudomány és a társadalomtörténeti muzeológia esetében. Az eltérő tartalmi felfogás mellett bizonyos tematikai egysíkúság is észrevehető volt. Ez következménye a domináló politikatörténetnek — amely önmagában is