Hetés Tibor - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 2. (Budapest, 1987)

KÖRÖMl JOACHIM: Miről vallanak a tábori levelezőlapok?

val közösen meg kell védeni a monarchiát az ellenféllel szemben. Nem mentek örömmel a frontra, viszont magától értetődő dolog volt számukra, hogy mint egészséges fiatalembereknek ott a helyük. Beletörődtek sorsukba, és igyekeztek a körülményekhez alkalmazkodni. Megfigyelhető, hogy a diákok közül senki sem szidalmazta vagy gúnyolta az ellenséget sem a háború kezdetén, sem a későbbiekben. Valószínű, hogy igazgatójuk nevelésének hatására maradtak mentesek szélsőségesebb nacionalista nézetektől. Igaz azonban az is, hogy a századfordulón létező haladó politikai irányzatok nyomai sem lelhetők fel leveleikben. Az első levelezőlapok 1914 végén, 1915 elején az orosz harctérről érkeztek Morvay igazgatóhoz. Ezekben főleg a csaták előtti izgalom, majd az első ütközetek kiértékelése található. Frank Ferenc gimnáziumi tanár főhadnagyi rangban szolgálva, a háború egész időtartama alatt igen erős kritikával illette az előforduló hibákat, és számolt be azokról igazgatójának. Az első időkben a posta működését, a jutalmazás során előforduló kivételezéseket és a magyar katonákkal való bánásmódot kifogásolja. Pl. 1915. november 15-én így ír az orosz frontról: „Nagyot fordult a világ. A főtisztek, akik a magyar nyelvet csak kínnal törik, lelkesítő beszédükben a magyart a világ első katonájának vallják és a front biztos oszlopának tartják! Szóval mi mindenütt a legjobbak vagyunk, ezért kell nekünk leginkább véreznünk, gyengülnünk, míg a megbízhatatlan elem hátul biztonságban van és minden jóban dúskál." Az 1915. májusi gorlicei siker többnyire örömmel töltötte el a kinnlevöket, amint ezt Marks Lipót hadapród 1915. június 2-án kelt levelében olvashatjuk: „örömmel értesíthetem, hogy a dicsőséges lembergi bevonuláson részt vehettem, és bizony azt a napot nem is fogom egyhamar elfelejteni. Kitűnően érzem magam, s azt hiszem, most nem is fogok egyhamar hazakerülni." 1915. május végén létrejött az olasz front, és megkezdődtek az isonzói csaták, melyekről az oda bevonult és az orosz arcvonalról átvezényelt tanítványok leveleiből kaphatunk képet. Az orosz frontot megjárt diákok 1915 nyarán, és még később is vallják, hogy a világháború legnehezebb, legvéresebb csatatero a doberdói és isonzói volt. Gergelyi László hadnagy is, aki időközben bejárta az orosz frontot, majd visszakerült ismét Isonzó vidékére, hasonló módon írt 1917 júniusában egykori igazgatójának. Véleménye mögött minden bizonnyal a magyar katonák számára szokatlanul nehéz terepviszonyok, a rendkívül szeszélyes alpesi időjárás, és az olaszok nyomasztó létszámfölénye húzódott. Az 1915. júniusi—júliusi levelek óriási olasz és magyar veszteségekről tanúskodnak. 1915—1916-ban, több csatában részt vett katonák leveleiben „hangulati változás" figyelhető meg. Fő motívummá a levelek többségében a túlélésben való bizakodás válik. Megadják magukat a sorsuknak, de azért reménykednek. Pl.: „...Mi van Stancival? Ne kívánkozzon hazulról sehová, mert legjobb otthon!! E hó 14-én rettenetes ágyútüzet kaptunk. ... Kitartottunk! Soha