Hetés Tibor - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 2. (Budapest, 1987)
HETÉS TIBOR: A Hadtörténeti Múzeum negyedszázada a felszabadulás után
A sikeres gyűjteménygyarapítási akciókat esetenként kudarcok, nemkívánatos jelenségek kísérték. A komáromi Klapka laktanyából egy 75 M lövegről jelentettek, amelynek beszállítását pénzügyi gondok akadályozták. Ugyanez a jelentés felhívta a figyelmet arra, hogy a laktanyával szemben levő vastelepen egy „Ansaldo" típusú harckocsi található. A múzeum kérésére az ottani katonai parancsnokság tárgyalást kezdeményezett megszerzése érdekében, s erről így számolt be: „Beszéltem a telep tulajdonosával, Laczkó Endre kereskedővel, aki azt a felvilágosítást adta, hogy a harckocsit annyi súlyú ócskavas ellenében adja ki, mint amennyi súlyú a harckocsi. Pénzért nem adja." Az eset önmagában is figyelemre méltó volt, mivel ilyen harckocsi idehaza egyetlen darab sem maradt meg. Eredményesen zárult viszont annak a 75 M-jú 9 cm-es, 482 kg-os bronz ágyúcsőnek a visszaszerzése, amely a Vas- és Fémhulladék Forgalmi Nemzeti Vállalat telepére került egy mosonmagyaróvári magán fémgyűjtőtől. E gyűjtemény gyarapító munkában — tartalmában és célkitűzésében — az új vonások mind erőteljesebben jelentkeztek. A történelemszemlélet változása — amelynek homlokterébe forradalmi-szabadságharcos múltunk kérdései kerültek — döntő módon befolyásolta a gyűjteménygyarapítást. A szemléletváltozás abban is kifejezésre jutott, hogy a szabadságharcos múlt természetes részévé vált a „közelmúlt". A múzeumparancsnoki levelek Stromfeld Aurélnéhoz, Kiss Jánosnéhoz, Tartsay Vilmosnéhoz és másokhoz erre utalnak: „A Honvéd Hadimúzeum parancsnoksága azzal a tiszteletteljes kéréssel fordul Önhöz Asszonyom, akinek megboldogult férje a magyar nemzet függetlenségéért és szabadságáért életét áldozta fel, hogy támog Honvéd Hadimúzeumot abban, hogy az utókor számára a megboldogult férjével kapcsolatos nagy jelentőségű történelmi emlékek muzeálisán megőriztessenek." E felkérések a személyes emléktárgyakra éppúgy vonatkoztak, mint az 1919-es forradalmi honvédő háború anyagára, vagy az ellenállási mozgalom dokumentumaira. A még oly közeli eseményeket nehezen feledve, a családi ereklyéktől elválni és nemzeti értékként múzeumba juttatni nem volt könnyű. Kiss János altábornagy hagyatékának darabjai is csak később kerültek a múzeumba, így: számos könyv, első világháborús emlék, tiszti alumíniumsisakja és vezérőrnagyi sapkája a második világháborúból, valamint az a polgári öltözet, amelyet mártírhalála előtt a börtönben viselt. Az új demokratikus rendszer szerveinek működése a múzeumi szempontból fontos ,,élő" anyagra irányította a figyelmet. Erre példa a Magyar Köztársaság Elnökének Kabinetirodájától megküldött új kitüntetések, majd később a Kossuth Érdemrend, a Köztársasági Elnök Elismerésének Aranykoszorúja, illetve a különböző új katonai kitüntetések. Az első évek érdemi munkája két dologgal jellemezhető: újjáépítés és gyűjteményrekonstrukció. A múzeum életének kiteljesedését kapcsolatainak sokoldalú bővülése, valamint az a törekvése jellemzi, hogy a gyűjteményeiben felhalmozott értékeket közvetlenül a tudomány és a művelődés szolgálatába állítsa. Egy legújabbkori történeti múzeum esetében ez az igyekezet kétségkívül aktualizáláshoz kell hogy vezessen. Olyan történeti-művelődési tevékenységhez, amely — múzeumi nyelven — a történeti anyag és módszerek felhasználásával a mához szól. Ez, az akkor még korántsem természetes és általánosan polgárjogot nyert gyakorlat ebben a múzeumban érvényesült.
