Molnár Pál szerk.: Az Országos Hadtörténeti Múzeum Értesítője 1. (Budapest, 1971)

HALÁPI LÁSZLÓ: Rendjelek és kitüntetések az Országos Hadtörténeti Múzeum éremtárában. I. rész

az ókorban főleg katonai tettekért adományozták, de a görögöknél már az állami és a művészeti élet kiválóit, sőt a sportversenyek győzteseit is ilyenekkel jutalmazták. Maga a kitüntetés ősszava, a „phalerae", görög eredetű latin szó és fényes melléket, boglárt jelent, amelyet a férfiak katonai kitüntetésként viseltek. A mai értelmezésű rendjelek és kitüntetések eredete azonban a NyugatEurópában a X —XI. században véglegesen kialakult feudális társadalmi rendben gyökerezik. A hódító célú keresztes háborúk idején alakultak ki és játszottak nagy szerepet az egyházi lovagrendek. A legrégibb lovagrend az 1048-ban alakult Ispotályos Rend volt, amelyet később Johannita, majd Máltai Lovagrendnek neveztek. 1119-ben kezdték meg működésüket a Templomos lovagok. A harmadik legjelentősebb korai lovagrend a német lovagok 1190-ben alapított Teuton Rendje volt, amely 1237-ben egyesült a Kardhordozó Renddel. Utánuk következtek a Szent Sír, Szent Lázár stb. lovagrendek. A rendbe tartozók egységes rendi öltözetet és más lovagoktól megkülönböztető jelet viseltek. Jelvényük leggyakrabban a különböző típusú kereszt volt,

7 amelyet felső ruházatukra varrtak. Ezeket a jelvényeket tekinthetjük a legkorábbi rendjelvényeknek, amelyek kezdetben ruhára varrt attribútumok voltak, később elváltak attól és megkezdték önálló életüket. A nagyhatalmú egyházi lovagrendek a XIV. században — kevés kivételtől eltekintve — hanyatlani kezdtek. Ekkor a központi hatalom megerősítésére törekvő uralkodók, hogy híveiket szorosabb kötelékkel közvetlenül magukhoz fűzzék, az egyházi lovagrendek mintájára világi lovagrendeket alapítottak. Dinasztikus rendeltetésű rendeket hoztak létre, hogy a feudális nemességet az udvarhoz csalogassák. Európában néhány nagytekintélyű rend ekkor született, mint például az angol Térdszalag Rend (1348), a burgundiai Aranygyapjas Rend (1430), vagy a dán Elefánt Rend (1462). Ezekkel kezdődött az a folyamat, amely — jelentős társadalmi változások közepette — a XVIII — XIX. században nagyszámú rendjel- és kitüntetés-alapításhoz vezetett. Az önálló nemzeti államok, illetve az uralkodóházak világszerte létrehozták rendjeleik és kitüntetéseik — sokszor bonyolult rendszerét. Bekövetkezett ez Magyarországon és az ország történetében nagy szerepet játszó szomszédos Ausztriában is. A XV — XVI. századtól a rendjelvények jellege jelentősen megváltozott. Míg az egyházi lovagrendeknél a megkülönöztető jelvény — általában a kereszt — másodlagos szerepet töltött be, addig az újkorban a kitüntetésként adományozott, legtöbbször díszesen kivitelezett rendjel elsődleges fontosságúvá vált. Ezentúl csak a rendjellel kitüntetett léphetett be valamely rend tagjai közé. Miután pedig ezek az egyesületek megszűntek valóságos rendek lenni, jelvé7. Művészettörténeti ABC. Szerk.: Molnár Albert—Németh Lujox—Voit Púi. Budapest, 1961, 21;") -216. o.