Molnár Pál szerk.: Az Országos Hadtörténeti Múzeum Értesítője 1. (Budapest, 1971)

PONGÓ JÁNOS: Az Országos Hadtörténeti Múzeum története I. rész

gyakat... A külföldön szintén számos ily hazai kincs van elszórva a különbözőgyűjteményekben, melyeket csere útján hasonlóké])]) könnyen haza lehetne édesgetni. De maga a Nemzeti Múzeum is több százra menő ilyen magyar történelmi emléket rejt, melyek most alig keltenek valami figyelmet, s nemcsak az évente felsereglő vidékiek, de a fővárosiak is megbámulnak talán a múzeumban egy-egy görbe kardot, egy-egy tépett zászlót, rozsdás kopját, nyeregkápát anélkül, hogy egyik vagy másik különösen felkeltené az érdeklődésüket, míg az új keretben minden egyes tárgy visszanyerné történelmi becsét, ékesszólóan beszélve a látogatóhoz, s ezeréves múltunk történetének egy-egy nyitott lapjává válnék valamennyi."

3 A tanulmány — tudomásunk szerint — visszhang nélkül maradt. 1896-ban az ezredéves ünnepek alkalmából rendezett kiállítás hadtörténelmi csoportjának páratlan sikere mozgatta meg a közvéleményt — elsősorban a hadimúzeum ügyének lelkes híveit. Ebből az alkalomból ugyanis igen gazdag hadtörténelmi anyag gyűlt össze, melynek megszerezhető része jó alapul szolgált volna egy központi gyűjtemény alapjainak megvetéséhez. Az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter a Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségtára hadtörténelmi anyagának átadását is kilátásba helyezte a felállítandó hadimúzeum számára, azonban az ügy — ez alkalommal személyi okokból — megfeneklett. Jó alkalmat kínált ilyen múzeum felállításához az 1900. évi párizsi világkiállítás nagysikerű huszárkiállítása is. Anyagát könnyen meg lehetett volna szerezni, de akkor is hiábavalónak bizonyult minden igyekezet. A nagyszerű huszárgyűjtemény a Ludovika Akadémiára került, ahol az a háborús időkben részben elpusztult, részben elkallódott. 1908-ban ismét a sajtóban kapott hangot a hadimúzeum ügye. Pilch Jenő, ismert katonaíró, a hazafias nevelés fontos eszközét látja a hadimúzeumban, s kiáltványszerű szavakkal követeli felállítását. „Őszintén bevallom, hogy az irigység fogott el mindannyiszor, ahányszor külföldről visszatért ismerőseimtől azt hallottam, hogy a berlini hadi múzeumnak megtekintése alkalmával piciny, 5 — 6 éves iskolás gyermekek csoportját találták ott, akik... áhítattal hallgatták az ereklyék történetét és a német nemzet fiainak velők összefüggő hősi tetteit. Mi ezt meg sem tehetjük, mert nagy kiterjedésű monarchiánknak csak egy hadi múzeuma van... Nemzeti, szépművészeti, közlekedésügyi, mezőgazdasági stb. múzeumaink mind gyönyörű alkotások, csupán hadi múzeumunk nincs! Igazán különös akkor, amikor nemzetünk kelet és nyugot közé ékelten ezer éven át hadakozott! Ezer év hadi dicsőségének egyetlen temploma sincs! Gyűjtsünk, adakozzunk és építsünk természeti szépségekkel megáldott fővárosunkban őseink hadi tettei emlékének oly hajlékot, amelyben az ország apraja és nagyja egyformán lelkesedni tud."

4 3, Hadimúzeumi Lapok, I. évf. 1, sz. 4. Magyar Katonai Közlöny, 1908. I. évf. I. köt.