Molnár Pál szerk.: Az Országos Hadtörténeti Múzeum Értesítője 1. (Budapest, 1971)

PONGÓ JÁNOS: Az Országos Hadtörténeti Múzeum története I. rész

hez fűzött írásbeli feljegyzései is. Aggházy és Hóman még a szakvizsgálat megejtene előtt megegyeztek, hogy a jelentést végleges formába öntés előtt együttesen megbeszélik. Erre a megbeszélésre azonban Hóman ismételt felkérésre sem volt hajlandó, s csak két-három héttel a jelentésnek a honvédelmi miniszterhez való felterjesztése után juttatott el egy példányt Aggházynak tudomásulvétel végett. Minden valószínűség szerint Hóman tudatosan nem akart helyet adni Aggházy álláspontjának. A megtekintés és tanulmányozás egyébként nem lehetett elmélyült és alapos. Ezt bizonyítja az is, hogy — Aggházy szerint — Hómaii csupán másfél órát fordított a gyűjtemény és az épület megszemlélésére, s kb. ugyanannyit a megbeszélésre. Figyelembe véve a kb. 70 — 80 000 db-ból álló gyűjteményt, meg kell állapítanunk, hogy ennyi idő alatt alapos tanulmányozásról szó sem lehetett, annál inkább, mivel a gyűjtemény még a költözés utáni, becsomagolt, vagy ömlesztett állapotban volt lerakva a már éppen elkészült termekben. Dr. Tóth Zoltán két-három délelőttöt fordított a megtekintésre és tanulmányozásra, ami szintén kevés volt alapos impressziók szerzésére. A bizottság tehát Aggházy jegyzeteire és közléseire támaszkodott elsősorban, de felhasználta a Nemzeti Múzeum irattárában levő, a Hadimúzeummal kapcsolatos régebbi aktákat is. Jól érzékelhető a célzatosság többek között a gyűjtemény felmérésénél és értékelésénél is. Gondolunk itt a kiállításra alkalmas és a kiselejtezésre való darabok százalékos megítélésére, továbbá a gyűjtemény egészének általában való leértékelésére, ami több ízben kicseng a jelentésből. Hóman célja világos: bizonyítani kívánja, hogy a gyűjtemény így önmagában alkalmatlan arra, hogy belőle komoly kiállítást rendezzenek, következésképpen egyesíteni kell azt a Nemzeti Múzeum anyagával. Arra vonatkozóan, hogy a honvédelmi miniszter hogyan fogadta a szakvéleményt, nincsenek írásos adataink, a tényekből azonban néhány javaslat sorsát követni tudjuk. Nyilvánvaló, hogy az egyesítés a Nemzeti Múzeumba való beolvadás formájában nem mehetett végbe, az ellen a honvédelmi miniszter épp oly határozottan tiltakozott, mint a fordított helyzet ellen a Nemzeti Múzeum. A gyűjtemények egyesítésének kérdésében viszont született egy bizonyos megegyezés, mégpedig abban az alternatívában, hogy a szervezeti önállóság megőrzésével, helyesebben változatlanul hagyásával a Nemzeti Múzeum hadtörténeti csoportja megkapja a Hadimúzeum északi szárnyának földszintjét (7 termet), s ott rendezi be a hadtörténelmi kiállítást a saját, valamint a Hadimúzeum korbavágó anyagából. Korszakhatárnak, s egyben gyűjtési korhatárnak 1715-öt, a magyarországi állandó hadsereg felállításának évét tekintették. Megegyeztek abban is, hogy a korszakokon kívüleső anyagot kölcsönösen átadják egymásnak, továbbá, hogy a megállapodás konkretizálására és rögzítésére egy tárcaközi — a Honvédelmi- és a Kultuszminisztérium közötti — megbeszélést hívnak össze.