Molnár Pál szerk.: Az Országos Hadtörténeti Múzeum Értesítője 1. (Budapest, 1971)

KEREKES ZOLTÁN: Az Országos Hadtörténeti Múzeum zászlógyűjteménye

világ összes proletárjait, s mely elvezet mindaddig, míg a haza szocialista haza lesz. Nem vagyunk egyedül, velünk van az egész nemzetközi proletariátus. Át­adom nektek a lobogót, szerezzetek annyi becsületet a felszabadító harcban, mint eddig szereztetek ezredeteknek." 248 A 31. vörös gyalogezred a júliusi tiszántúli hadjáratban már a kitüntetésül kapott zászló alatt küzdött. A Tanácsköztársaság bukása után a 31-esek zászló­ját dr. Pogány Kálmán 249 ezredparancsnok rejtegette szentendrei lakásán, és megőrizte a felszabadulásig. 1945 után Münnich Ferencnek, a 6. haodsztály egykori politikai biztosának javaslatára átadta a Honvédelmi Minisztérium­nak. Onnan a zászló a Kossuth Akadémiára, majd a Hadtörténeti Múzeumba került. A vörös selyemzászlót 250 három szabad szélén arany rojtozás, két szabad sarkán pedig arany bojt díszíti. A zászlólap jobb oldalának közerién két keresztbe tett kalapács látható, aranyból hímzett olaj- és tölgyággal Övezve, felette ugyancsak arany ötágú csillaggal. A jelvénykomplexumot a „VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK!" jelmondat veszi körül. A zászlólap bal oldalán nincs ábrázolás és felirat. A Hadügyi Népbiztosság 1919. április 19-i rendelete 251 alapján a nagy­budapesti szervezett vasmunkásokból alakított Budapesti Vörös Vasas Had­osztály zászlóját is 252 a Hadtörténeti Múzeum őrzi. A zászlót a vasasszakszer­vezet adományozta a hadosztálynak. 253 A vörös gyapjúzászlót arany rojtozás és arany bojtok díszítik. A zászlóra applikált téglalap alakú, fehér vászonlap közepén ötágú vörös csillag, a csillag közepén pedig — fehér körben — függő­leges helyzetű, vörös kalapács látható. Az ötágú csillag alsó szárait egy-egy tölgyfaág metszi át. A csillag fölé, arany betűkkel, a „VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK!" jelmondatot írták, alatta pedig, vörös betűkkel, az alaku­lat nevét tüntették fel: „BUDAPESTI VÖRÖS VASAS HADOSZTÁLY". A zászlólap két oldala azonos. A vasas hadosztály katonáinak az 1919. június 24-i budapesti ellenforradalom leverésekor tanúsított helytállására utal a kö­vetkező jelentés: „Derék budapesti vasas hadosztályunk egy különítménye rövid idő alatt a József-központot visszafoglalta, az ellenforradalmárokat elfogta." 254 A Hadügyi Népbiztosság a Vörös Hadsereg felállításáról kiadott 1919. már­248. Zászlóavatás a 31. ezrednél. Vörös Újság, 1919. július 30. 249. Dr. Pogány Kálmán vezette azt a dandárt, amelynek kötelékében a 31. ezred a Hernád völgyében harcolt. Az 1919 júliusi tiszántúli hadjáratban dr. Pogány a 31. gyalogezred parancsnoka volt. (Hadtört. Múz. irattára 84/1950. sz.) 250. Hadt. Múz. zászlógyűjt. 0313/Z1. sz. 251. Hadügyi Népbiztosság 8041 /eln. 6.—1919. sz. HL. Magyar Tanácsköztársaság iratai 1. csomó. Közli Hetes — Liptai: I. m. 116 — 117. o. — A hadosztály őrszolgálati és belső karhatalmi feladatokat látott el Budapest területén, a harctérre nem vitték ki. 252. Hadt. Múz. zászlógyűjt, 0258/Z1. sz. 253. Zászlónk és címerünk... I. m. 65. o. 254. Vörös Hadsereg Parancsnokság 624/11. hdm. sz. — Távirat, HL. Magyar Tanácsköztársaság iratai, 55. csomó. Közli Hetes-Liptai: I. m. 437-438. o.

Next

/
Thumbnails
Contents